A kereszt erősebb bármilyen rácsnál – Az újpesti Clarisseumba kerültek Boldog Sándor István ereklyéi

A kereszt erősebb bármilyen rácsnál – Az újpesti Clarisseumba kerültek Boldog Sándor István ereklyéi

A budapest-újpest-clarisseumi Szent István Király-plébániatemplom udvarán koncelebrált szentmisében áldották meg a Boldog Sándor István vértanú ereklyéit tartalmazó ereklyetartót, majd ünnepélyesen elhelyezték a templomban június 4-én, pünkösd előtti szombat délelőttjén. A szentmise főcelebránsa a szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime SDB volt.

A rend generálisával együtt miséztek többek között a szalézi rend egyetemes posztulátora, Pierluigi Cameroni SDB és a magyar szalézi közösség tagjai, élükön Andrásfalvy János tartományfőnökkel, aki köszöntötte a szentmise közreműködőit és a megjelent híveket.

Boldog Sándor István feltételezett sírját 2018-ban tárták fel, földi maradványait csak 2019-ben azonosították, ezért 2013-ban, a boldoggá avatásakor ereklyéit még nem emelhették oltárra.

Kovács Sándor kispap a szentmise bevezetőjében mondott beszédében ismertette Boldog Sándor István életútját és az ereklyék történetét. Felidézte, Boldog Sándor István szalézi testvért 1953-ban, életének 39. évében a kommunista diktatúra koncepciós perben halálra ítélte, majd kivégzése után testét jeltelen sírba temette. Sándor István szerzetesi életének nagy részét az itteni Clarisseumban és a hozzá tartozó Szent István-templomban töltötte.

A napokban elkészült ereklyetartóban őrzött ereklyék fölhívják figyelmünket az Istenhez, hithez, Egyházhoz, hazához való hűségre, amelyhez minden korban érdemes ragaszkodni, még ha ez áldozatokkal is jár. Kérjük ehhez Boldog Sándor István közbenjárását – hangzott el.

Az evangélium a földbe vetett gabonaszemről szólt, mely „ha meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz” (Jn 12,24).

Don Ángel Fernández Artime olasz nyelvű szentbeszédében (magyarra Kovács Sándor fordította a szavait) leszögezte, ez a nap különleges, történelmi pillanatot élünk. Sokadszorra bizonyosodott be, hogy a Jóisten mindig velünk van, végigkísér minket egész életünkben. Akkor is szeret bennünket, ha szabad akaratunkból rosszat teszünk, ha az egyik ember kioltja a másik életét, ahogyan az Boldog Sándor Istvánnal történt.

Sándor István hazaérkezett, hiszen ez volt az otthona. Ám nem csupán erről van szó – mondta a szaléziak rendfőnöke. – Boldog Sándor István életében nem lehet nem észrevenni az isteni Gondviselést. A szaléziak rengeteg megpróbáltatáson mentek keresztül a kommunizmus évtizedei alatt. Sokat tudnának erről mesélni, így a jelen lévő 101 éves szalézi nővér is (Artime atya Bognár Annuska nővérre utalt, akit nővértársai gondoskodó szeretettel vettek körül). Hetven évvel ezelőtt, Sándor István letartóztatásakor ez az ajtó, amin most bejöttünk, zárva volt a hívek előtt. Ez az emberiség történelme, de Isten a nehéz időszakokban is itt van velünk. Sándor István tehát hazaérkezett, és vele együtt mi, a Szalézi Család tagjai is, hogy jót tegyünk.

Hírdetés

Ángel Fernández Artime hangsúlyozta, ha a szívünkben béke van, nem érezzük a mások által a múltban okozott fájdalmat. Hozzátette: „Mi, szaléziak, más körülmények között, de folytatjuk a Sándor István által elkezdett munkát.”

Más szentekhez hasonlóan Boldog Sándor István is csillag az égen, hogy feltekintve rá erőt meríthessünk földi küzdelmeinkhez – fogalmazott Artime atya. Szépnek és szimbolikusnak nevezte az ereklyetartót, melynek egyik oldalán ez olvasható: „Tanuld meg megszerettetni magad!” Rámutatott, Sándor István élete és példája ma az egész Szalézi Család öröksége, amely Don Bosco révén ebből a szellemiségből forrásozott. A szalézi rendfőnök kiemelte: a kereszt erősebb bármilyen erős rácsnál; hatalmaskodó személyek tehetnek rosszat velünk, megölhetnek, de Istent soha nem lehet elhallgattatni, és az evangélium őreit, a hit embereit sem.

Boldog Sándor István életútjában egy egyszerű fiatal tanúságát láthatjuk, akinek élete példa. Az ő szentséges élete is bizonyíték arra: Isten Szentlelkének kiáradását senki nem akadályozhatja meg. Ezek az ereklyék arra bátorítják a szalézi rendtartományt, hogy ez a ház itt lelkiségi ház legyen, sugározzon innen a jóság, a szeretet. Egyháziak és világi hívek együtt, éljük az életünket annak tudatában, hogy van egy Istenünk, aki nagyon szeret minket, itt van velünk mindig, soha nem lehet legyőzni Őt a nagylelkűségben – zárta beszédét Ángel Fernández Artime.

A szentmisén külön imádkoztak a hívők az orosz–ukrán háború befejezéséért, a béke megteremtéséért.

A záróáldás után a szalézi rendfőnök megáldotta Boldog Sándor István ereklyéinek tartóját, melyet ezt követően körmenetben vittek és helyeztek el ünnepélyesen végleges őrzőhelyére, a budapest-újpest-clarisseumi Szent István Király-plébániatemplomban.

A szertartáson a zenei szolgálatot a Sándor házaspár – Dorka és Donát – vezette, szaléziakból és világiakból álló ifjúsági kórus adta.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »