„Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel” (1Pt 3,15)
A magyarság egyik leguniverzálisabb ünnepéről van szó, amikor 1848. március 15-ről emlékezünk meg. Ez az ünnep átfogja a teret (a világ akármelyik pontján éljenek a magyarok, ott vannak megemlékezések) és az időt (minden történelmi korban és irányban ünnep volt). Pedig az 1848. március 15-i eseményeken a legfeltupírozottabb becslések szerint is legfeljebb 20 000 ember volt valamilyen módon jelen (legtöbben csak kíváncsi utcai szemlélődőként), ami az akkori Magyarország 14 milliós lakosságához képest alig mérhető tömeg; valamint Kossuth még hónapokkal március 15. után is így nevezte az akkor történteket: „kis pesti lárma”, s ő inkább valamilyen más eseményt szeretett volna kiemelni a szabadságharcból (pl.: a Habsburg-ház trónfosztását, vagy valamelyik szimbolikus és dicsőséges harci győzelmet stb.). Mégis március 15. vált a nemzet összetartó idői szimbólumává. Miért? Mert:
1. Szabad volt. Ezen az első napon még nem voltak kialakult nézetek, irányzatok, érdekszövetségek. Még mindennek és mindenkinek megvolt a lehetősége az önmegvalósításra (a bécsi zavargásokkal elfoglalt Habsburg-ház még nem tulajdonított nagy jelentőséget a pesti eseményeknek, a harcok csak jóval később, szeptember 29-én kezdődtek Pákozdnál), míg a szabadságharc folyamán a felkelők között fokozatosan, jelentős és egymással is torzsalkodó érdekszövetségek és véleményi irányzatok alakultak ki (elég csak Kossuth és Széchenyi véleménykülönbözőségére gondolni, melynek rengeteg leképeződése volt; valamint a Petőfit politikai pályára meg nem választó és őt elutasító választóira emlékezni; ill. Jókai később sem emlékezik előnyösen Petőfi természetéről, pedig általában a megszépített képeket emelik ki a múltból stb.). E szabad semlegessége miatt a magyar történelem folyamán minden politikai ideológia alkalmasnak találta március 15-ét a maga szellemiségének kiemelésére és az ünnepbe vetítésére, ill. önmagát a „nemzeti hőseposzként” elfogadott márciusi események beteljesítőjének láttatva igyekezett legalizálni (1894-ig, Kossuth haláláig inkább a mélabús gyász és „a szunnyadó parázs” ünnepe volt, főleg a 48-as párt keretében a 67-ekkel szemben; 1894–1918 között a nemzet dicsőséges önmagára találását ünnepelték, előbb a maradisággal, majd a világháborús ellenségekkel szemben; 1920–1944 között a „mégis talpra állás” és a megalkuvás nélküli „nem, nem, soha” lett kiemelve a trianoni megaláztatással szemben; 1945–1989 között a „forradalmi ifjúság” ünnepe volt – igaz az államhatalom oldaláról mindig gyanakvó aggodalommal figyelve – a burzsoáziával szemben; 1989-től a diktatúrával való szembehelyezkedés és „láncok lerázása” volt a középpontban a kommunizmussal és a totalitárius rendszerekkel szemben).
2. Kérdés volt. Petőfi a márciusi eseményekben végig úgy lépett fel, mint aki az összmagyar nemzetet képviseli. Ez a képviseleti tény a nemzet számára egy szavazási válaszprovokáció: március 15. szabadságeszméjében valóban képviseltetve vagytok? S minden március 15-én a megünneplés felvállalásával és tényével válaszolunk és szavazunk: igen, mi is felvállaljuk március 15-e eszméjét. Igaz, ezt az eszmét nem lehet (és a 12 pont ellenére, akkor sem egyértelműen lehetett) pontosan megfogalmazni. Az előző példák mutatják, hogy az aktuálisan regnáló hatalom miként használta ki a legnagyobb nemzeti legalizációs erővel bíró március 15-e egyszerre szabad és bizonytalan arculatát a maga arculatára formálva, s egyben értelmezési segítséget kínált fel (ill. kényszeríteni igyekezett) a történelmi és társadalmi értelmezés kényszere és a szavazási válaszprovokáció előtt álló egyénnek. De az egyén mindig érezte, hogy a március 15-ét kihagyni, de még megkerülni sem tudó nemzeti történelmiség (vagy a leszakított magyar területeken csak a történelmi folytonosságot fenntartani hivatott hatalom) az ünnep identitását jelentő, mindenkit érintő szavazati felszólítás miatt, meghagy (ha csak ideiglenesen is) egy önkifejezésre való szabad területet (néha csak foltot). S ez a független kibontakozási lehetőség, melyhez mindig ragaszkodott a magyar nemzeti identitás a március 15. jegyében.
Március 15-e most is kérdez: itt és most felvállaljuk az eszméjét? Ha igen, akkor van itt magyar jövő.
Radvánszky Ferenc
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
