A kender útja és más érdekességek

A kender útja és más érdekességek

A komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda az elmúlt napokban meghirdette a Mesefesztivál címet viselő programot, amikor a tanintézmény alsó tagozatos diákjai egy héten át értékes foglalkozásokkal töltötték napjaikat. A programok közt szerepelt a szőgyéni látogatás, ahová autóbusszal érkeztek a Tájház és Régészeti Múzeum portájára.

Svajcer Edina és Baracska Árpád házigazdák várták a vendégeket. A gyerekek megtekintették az autentikus tájház berendezéseit és a múzeumot. Ezt követően az új pajta meleg épülete várta őket, ahol a Kender útja című kiállítás bemutatására és múzeumpedagógiai foglalkozásra hívta őket Svajcer Edina.

– választott mottóul a múzeumpedagógiai foglalkozások elé a tájház munkacsoportja. Ebből a célból készült a kender útját bemutató kiállítás, mely az emberiség egyik legrégebben termesztett, sokoldalú és hasznos növényét mutatja be, melynek termesztése és feldolgozása évszázadokon keresztül jelentős helyet foglalt el a falusi családok életében.

A kiállított tárgyak és a kender feldolgozását bemutató rollapok megtekintése, valamint a hallottak alapján a gyerekek kitöltötték azt a munkalapot, mely ugyancsak a kender útját követte, a kendermagtól kezdődően a kócmadzag és a ruhaanyagok elkészítéséig.

Az iskola közösségi oldalán közzétett programokból megtudtuk, hogy a hatodik alkalommal megrendezett Mesefesztivál gazdag programsorozatában volt pogácsasütő verseny, mesevetélkedő és meseolvasó verseny, és a műveltségi vetélkedő mellett a kézműves foglalkozások kincsestára is gazdagította a gyerekek fantáziáját és kézügyességét.

Hírdetés

Bemutatkoztak az amatőr színjátszók és az osztályok előadták a megtanult népmeséket. Az iskola elsős és harmadikos színjátszói előadták Jókai Mór szívmelengető karácsonyi történetét, a Melyiket a kilenc közül? címet viselő jelenetet. Nagy sikerrel szerepeltek vendégek is a szentpéteri kultúrház színpadán, köztük a perbetei színjátszók, akik A Pál utcai fiúk című színpadi játék örök érvényű értékeket bemutató történetét hozták el.

„A Kossányi József Alapiskola és Óvoda és a Jövő Gyermeke Polgári Társulás szervezésében a 2022-es Mesefesztivál zárórendezvénye a Szigetszentmiklósi Sziget Színház által előadott Lúdas Matyi c. népi rockopera volt. Az előadás nagy sikert aratott és a szép számban megjelent nézősereg vastapssal jutalmazta a színészek teljesítményét. Az előadás és a mesefesztivál további programjai nem valósulhattak volna meg, ha a rendezvényünket nem támogatja a magyar állam, Nyitra megye, a Nyugat-szlovákiai Villamosművek Alapítványa és a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma. Köszönjük!”

– tette közzé az iskola közösségi oldalán Bukovszky János, a tanintézmény vezetője.

Gratulálunk a Kossányi József Alapiskola és Óvoda példaértékű és gazdag programsorozatának lebonyolításához a pedagógusoknak és a diákoknak.

(Berényi Kornélia)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »