A kémény a helyén, még négy pápaválasztó bíborost várnak Rómába

A kémény a helyén, még négy pápaválasztó bíborost várnak Rómába

A bíborosi kollégium nyolcadik általános ülése május 2-án, csütörtök reggel 9 órakor a szokásos módon imával kezdődött. Több mint 180 bíboros volt jelen, köztük több mint 120 pápaválasztó bíboros. Az ülés alatt bejelentették, hogy több bíboros csatlakozott a jelenlévőkhöz, akiket 10.30-kor, a szünetben eskettek fel.

A délelőtt folyamán 25 bíboros szólalt fel.

A hozzászólások az Egyház jövője szempontjából különösen fontos témákat érintettek. Hangsúlyozták, hogy Ferenc pápa pontifikátusának középpontjában az evangelizáció állt: egy olyan egyház, amely testvéri és evangelizáló közösség, amely képes megszólítani mindenekelőtt a fiatalabb generációkat.

Különös figyelmet fordítottak a keleti egyházakra, amelyeket szenvedés, de a hit erős tanúságtétele is jellemez.

Több beszéd is kiemelte, mennyire sürgető az evangélium hatékony módon való közvetítése az egyházi élet minden szintjén, a plébániáktól a kúriáig, emlékeztetve arra, hogy a kölcsönös szeretet tanúságtétele az első igehirdetés, amint arra az evangélium is emlékeztet bennünket.

Felidézték az ellen-tanúságtétel néhány példáját, így a szexuális visszaéléseket és a pénzügyi botrányokat is.

A Szentszéki Sajtóközpont igazgatója, Matteo Bruni arról számolt be, hogy ezeket a kérdéseket „sebként” kezelték, amelyeket „nyitva kell tartani”, hogy a problémával szembeni tudatosság élő maradjon, és konkrét irányokat lehessen kijelölni a gyógyulás érdekében.

Hírdetés

Még olyan további témák merültek fel, mint a liturgia központi szerepe, az egyházi jog fontossága, valamint a szinodalitás értéke, amelynek csökkent a kapcsolata a misszióval, a kollegialitással és a szekularizmus leküzdésével.

Végül átgondolták a II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa pontifikátusa közötti folytonosság hermeneutikáját, valamint az Eucharisztia szerepét, az Egyház evangelizáló küldetésével kapcsolatban is. A tanácskozás 12.30-kor ért véget.

Megerősítést nyert, hogy nem vesz részt a konklávén két pápaválasztó bíboros, akik erről értesítették a testületet: a spanyol Antonio Cañizares Llovera bíboros, valenciai nyugalmazott érsek és a kenyai John Njue bíboros, nyugalmazott nairobi érsek. Jelenleg még négy pápaválasztó bíborost várnak Rómába.

Az újságírókkal való találkozó során a Szentszéki Sajtóközpont igazgatója, Matteo Bruni cáfolta azt a feltételezést, hogy Pietro Parolin bíboros megbetegedett volna, és leszögezte, hogy semmi ilyesmi nem történt. Azt is tagadta, hogy orvosi vagy ápolói személyzetet segítségére szükség lett volna.

A mai napon elhelyezték a pápaválasztás eredményességére utaló kéményt a Sixtus-kápolna tetején. A műszaki próbákkal kapcsolatos információkat később jelenthetik be.

A Sixtus-kápolna április 27-e, vasárnap óta zárva van a közönség előtt. Ez idő alatt a munkálatokért felelős személyzet a konklávé előkészületeinek befejezésén dolgozik.

Forrás:Szentszéki Sajtóközpont

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(asz)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »