December 21-én, életének 97. évében elhunyt Peter Hünermann német katolikus teológus, a dogmatika professzora, aki nemcsak nemzedékek tanára, hanem nemzetközi jelentőségű intézményrendszer létrehozója is volt. A kiemelkedő jelentőségű tudósra és lelkipásztorra emlékezünk. Az alábbiakban Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője írását közöljük.
Peter Hünermannt azok is ismerik, akik azt hiszik, hogy soha nem hallottak róla. 1991-ben ugyanis a német dogmatikaprofesszor vette át annak az általában csak „Denzingerként” emlegetett gyűjteménynek a szerkesztését, amely az Egyház legfontosabb tanító megnyilatkozásait tartalmazza. A gyűjteményben szereplő szövegek számmal vannak ellátva, s míg korábban DS rövidítéssel volt szokás hivatkozni a leglényegesebb zsinati, vatikáni és pápai szövegekre (Heinrich Denzinger és a munkáját folytató Adolf Schönmetzer vezetéknevének első betűje alapján), ettől fogva már a DH rövidítés vált használatossá. Peter Hünermann egészen a hatalmas mű 45. kiadásáig, közel harminc éven át fáradhatatlanul dolgozott a gyűjteményen, az pedig már a sors iróniája, hogy mivel 2025-ben Michael Seewald münsteri dogmatikusnak adta át a feladatot, a rövidítés néhány évtizedre most visszatér a DS formához.
Peter Hünermann munkája azonban a legkevésbé sem korlátozódott – mégoly fontos – történelmi dokumentumok rendszerezésére. Az évtizedek folyamán a világegyház globális jelentőségű gondolkodójává és szervezőjévé vált, akinek életműve kitörölhetetlenül beépült a II. Vatikáni Zsinat utáni egyház- és teológiatörténetbe. 1945 húsvétján, tizenhat éves korában azt mondta az édesanyjának: „Át kell gondolnom, hogy az Egyházhoz tartozom-e, vagy sem, hogy keresztény vagyok-e, vagy sem; pünkösdig adok időt magamnak.” A szokatlanul éretten kezelt kérdésre a fiatal Hünermann pozitív választ adott, és egészen megdöbbentő az a lendület, amellyel a következő kereken 80 év folyamán életre is váltotta.
1948 és 1958 között teológiát tanult a római Gergely Egyetemen, s amikor 1955-ben pappá szentelték Rómában, megfogadta, hogy egész életében fáradozni fog a „keleti blokk és a fejlődő országok megsegítésén”. Miután 1958-ban doktori értekezést írt Franz Anton Staudenmeier tübingeni teológus szentháromsági antropológiájáról, a hatvanas években Freiburgban folytatta tudományos kutatásait, és itt került kapcsolatba Bernhard Weltével, a kiemelkedő vallásfilozófussal, aki ekkor már intenzív kapcsolatot ápolt a latin-amerikai egyházakkal, és számos latin-amerikai egyetemistának nyújtott szellemi támaszt. 1968-ban Bernhard Welte és Peter Hünermann közösen alapította meg A latin-amerikai–német kulturális kapcsolatok egyesületét (ICALA), amelynek jóvoltából nemcsak ösztöndíjat kapnak (a mai napig) latin-amerikai diákok németországi tanulmányok folytatásához, de élénk teológiai és kulturális kapcsolatok is szövődtek Dél-Amerika és Európa között. A fiatal Hünermann először Argentínával és Chilével létesített kapcsolatot, majd a 70-es évek elején uruguayi, mexikói, perui és bolíviai egyetemekkel is megállapodást között, s az országok sora a következő években folyamatosan bővült. Amit ma Európában a latin-amerikai felszabadítási teológiáról tudunk, azt javarészt Peter Hünermann és tanítványi köre jóvoltából tudjuk, de az ICALA jótéteményeiben kelet-európai országok fiatal teológusai is részesültek. Ezt a tevékenységét Hünermann 1985 és 2003 között az egyházi kötődésű német tudományos ösztöndíjprogram, a KAAD elnökeként jelentősen kiterjesztette.
E tevékenységének összefüggésében Peter Hünermann már 1968-ban megismerkedett Argentínában a jezsuita Jorge Bergoglióval, aki már ekkor nagy hatást tett rá: részben spirituális összeszedettsége és koncentráltsága, részben pedagógiai elkötelezettsége miatt, de azért is, mert nem volt hajlandó osztani azoknak az argentin katolikusoknak a lelkesedését, akik odaadóan tisztelték és a keresztény értékek megmentőjeként ünnepelték Juan Domingo Perónt. Hünermann és Bergoglio több évtizedes kapcsolata külön történet, és egyik kiemelkedő gyümölcse, hogy Ferenc pápa házasságról, családról és szerelemről szóló tanításának kialakulásában meghatározó szerepet játszott Peter Hünermann szentségtana és dogmatikája. Egy évvel az Amoris laetitia kiadása előtt, 2015 májusában Ferenc pápa magához kérette Hünermannt, és több mint egy órán át beszélgetett vele a házasságról szóló hagyományos teológiákról. A német dogmatikus legalább akkora hatást gyakorolt az egyházfőre, mint kollégája, Walter Kasper.
Peter Hünermann és Walter Kasper ugyanannak a nemzedéknek a tagjai, amelynek szintén felejthetetlen képviselője volt Johann Baptist Metz és Joseph Ratzinger. Mindannyian betöltöttek alapvető egyházi tisztségeket, mindannyian kifejtettek az egész világegyházra hatást gyakorló tevékenységet – de elsősorban mindannyian katolikus gondolkodók voltak, akik az egész kereszténység egészen alapvető átgondolására vállalkoztak, és nem riadtak vissza attól, hogy meggyőződéseik gyakorlati következtetéseit is levonják és érvényesítsék. Peter Hünermann már fiatalon olyan szellemi közegbe került, amely nyomban a keresztény gondolkodás alapkérdéseivel szembesítette. Annak a Bernhard Weltének volt ugyanis a tanítványa, aki komoly kísérletet tett arra, hogy a 20. század első felének új szellemi kezdeményezéseihez (főként a hermeneutikai és a fenomenológiai filozófiához) kapcsolódva új megvilágításba helyezze az egész istenkérdést. Welte halotti maszkját egész élete során ott őrizte az íróasztala fölött. Szintén Welte tanítványi köréhez tartozott Klaus Hemmerle, a főként az egész teremtett létezés szerkezetét a Szentháromság fényében bemutató (azaz szentháromsági ontológiát kidolgozó) aacheni püspök és a filozófus Bernhard Casper.
Peter Hünermann azt is megtanulta Bernhard Weltétől, hogy a világ időbeliségének és a történelem valóságának mérhetetlen súlya van a kereszténység szempontjából, ha egyszer Krisztusban nem pusztán egymás mellé került az isteni és az emberi természet, hanem maga Isten időbeli lénnyé, emberré vált. A történelem teológiai problematikája elméleti szempontból az úgynevezett katolikus tübingeni iskola közelébe vitte Hünermannt, aki egész életében sokat tett Johann Adam Möhler, Johann Sebastian Drey vagy Johann Baptist Hirscher gondolkodásának megismertetéséért, sőt alapítványt is létrehozott a tübingeni örökséget gondozó folyóirat, a Theologische Quartalschrift megőrzéséért. Ez a fajta érdeklődés gyakorlati téren pedig azt az igényt eredményezte, hogy Peter Hünermann végzetes hibának tartotta, ha az Egyház saját korától függetlenül tekint önmagára és alakítja ki önértelmezését. Ezért volt élete legmeghatározóbb szellemi tapasztalata a II. Vatikáni Zsinat, amely megítélése szerint egészen egyedülálló helyet foglal el a zsinatok történetében, mivel az egész hagyományon végigtekintve az Egyház „alkotmányát” képező szövegeket hozott létre. Nagyon sok vitát váltott ki az a felfogás, amely szerint a zsinati dokumentumok „alkotmányos” jellegűek, de Hünermann elsősorban azt értette ezen, hogy a zsinat egészen alapvető és egészen átfogó szemléleti kereteket dolgozott ki, amelyek önmagukban még nem szabályozzák az Egyház életét és gondolkodását, de belsőleg igénylik olyan eljárások és elvek megalkotását, amelyek az „alkotmány” szellemét tükröző „törvények” gyanánt irányítani tudják a konkrét cselekvést.
Hünermann nagyon fájlalta, hogy a zsinat ismerete és jelentőségének felmérése csekély mértékű korának katolikusai között. Ezért hatalmas vállalkozás keretében, fiatalabb kollégáival karöltve nagyszabású, ötkötetes kommentárt állított össze a zsinati dokumentumokhoz, amelyek az újonnan megismerhető történeti források és az újabb társadalmi viszonyok horizontján magyarázzák a zsinat üzenetét. A 2004-ben megjelent művet 2006 elején ünnepélyes keretek között mutatták be Rómában, és XVI. Benedek pápának is átadták. A szerkesztőnek azonban az volt a benyomása, hogy a kötetek még mindig túlságosan európai látásmódot tükröznek, ezért azt kezdeményezte, hogy valamennyi kontinens egyházaira kiterjedő áttekintés szülessen a zsinat hatásáról és még teljesítetlen feladatairól. Az Esemény és feladat című tízkötetes sorozat első része 2024 végén jelent meg.
Nagy kár, hogy magyar nyelven csupán egyetlen írás olvasható Peter Hünermanntól (2010-ben jelent meg a Vigiliában). Aki elolvassa nagyszabású krisztológiáját, amely jellemző módon Isten Igéje az időben címmel jelent meg, egy olyan gondolkodóval találkozik, aki kora kultúrájának és történelmének horizontján tájékozódik, kivételes ismeretekkel rendelkezik a teológiai hagyománnyal kapcsolatban, és innovatív értelmezésekre vállalkozik, például arra, hogy az idő dimenziójával hozza összefüggésbe az istenkérdést elvont filozófiai kategóriák helyett. Ezen a teológiai területen is van mit még adnia Hünermann-nak az (egykori) keleti blokk katolikusainak.
Szöveg: Görföl Tibor
Fotó: Michael Seewald és Silas Stein (nyitókép); Rudi Hönle/KNA (fekete-fehér kép)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
