A kegyeletsértők kiáltanak kegyeletsértést

A kegyeletsértők kiáltanak kegyeletsértést

Nyilas emlékhellyé alakították Szálasi Ferenc özvegyének sírját a Farkasréti temetőben – így retteg a 444, kifogásolva azt, hogy Lutz Gizella sírját rendben tartják, virágokat visznek rá. Az ószövetségi bosszú szellemében nevelkedettek számára ez kétségkívül felháborító, jóérzésű emberek szemében pedig ez az ajvékolás a döbbenetes. Mindez 78 évvel a második világháború befejezését követően.

A 444 egyébként a hasonszőrű Mércére hivatkozik, mint írják:

A lap szerint a sírt egy újfasiszta aktivista váltotta meg, és ő intézhette az átalakításokat is. A szerző megtalálta azt a cikket, ahol a sír megváltója azzal büszkélkedett, hogy a Facebookon két hónap alatt összegyűjtötte a szükséges pénzt. 2021-ben előbb a sírt hozták helyre, majd jött a már említett átalakítás.

Az egyik legvisszataszítóbb gondolatsor pedig kétségkívül az alábbi:

A Mérce által megkérdezett jogász, a TASZ-os Pásztor Erzsébet szerint büntetőjogi szempontból több törvényszegés is felmerül. Az egyik a kegyeletsértés, a másik az önkényuralmi jelkép használata.

Bizonyára ez a TASZ-os "jogász" nem tartja kegyeletsértőnek, mikor cigánybűnözőket védenek, gyilkosok jogaikért állnak ki, a hozzátartozók egyetlen forint jóvátételt nem kapnak, az elkövetők pedig nevetséges néhány évet kapnak egy magyar életért. Ez bizonyára nem kegyeletsértő, de az, hogy néhány hazafi úgy gondolja, ápolja Szálasi Ferenc egykori feleségének sírhelyét, az már tűrhetetlen!

Hírdetés

De hát mit is csodálkozunk, ők azok, akik még holtukban sem hagyják nyugodni azt, aki egyszer ellenük szólt, akik képesek kegyeleti megemlékezéseket ellentüntetésekkel megzavarni, ordítozni és köpködni (lásd 2003-as Becsület Napja, még a magyar himnusz alatt sem tudták tartóztatni pofájukat, vagy amikor Tordai Bencéék gyaláztak megy a Budai-hegységben egy kitörés emlékművet). Nincs kegyelem, nincs megbocsátás, tudjuk, ők a vétséget még "hetedíziglen is megtorolják", s hogy mi a vétség? Azt majd ők megmondják! Most például egy sír gondozása az égbekiáltó "antiszemita" bűncselekmény.

Alapvető erkölcsi minimum, hogy mindenki teljes joggal emlékezhet saját halottaira, ezért nekünk eszünkbe nem jutna bármelyik oldal vagy népcsoport kegyeleti megemlékezését megzavarni. Nekik nem sikerült valahogy sohasem megugraniuk ezt az erkölcsi mércét, persze csodálkoznak, miért is van "antiszemitizmus"…

Segítünk: ki szelet vet, vihart arat.

(Munkatársunktól)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »