A KDH épp most írja ki magát a parlamenti pártok közül. A PS ideológiai győzelme a kormánypozíciójába kerülhet

A KDH épp most írja ki magát a parlamenti pártok közül. A PS ideológiai győzelme a kormánypozíciójába kerülhet

Kedden délután 17:00-kor szavaz a parlament az alkotmánymódosításról, ami eredetileg régóta nem látott konzervatív értékrendi győzelmet ígért. Elsősorban azért, mert úgy tűnt, hogy a KDH rábólintott a Smer kezdeményezésére, sőt, már-már azzal kérkedett, hogy 80 százalékban az ő javaslatáról van szó. A hétfői parlamenti vita aztán teljesen új helyzetet hozott. A KDH színeiben parlamentbe jutó, de nem KDH tag František Majerský kihátrált a csomag mögül, így nincs meg az alkotmánymódosításhoz szükséges 90 mandátum – csak 89. Milan Majerský pártelnök harmatgyenge érvekkel próbálja hárítani a felelősséget, és bár nincs minden veszve, valószínűnek tűnik, hogy a kereszténydemokraták épp most írják ki magukat a történelemből. A PS pedig dörzsöli a tenyerét.

Milan Majerský azt állítja, hogy nem tud hatni a kihátráló képviselőre, mert nem párttag. Ugyanakkor František Mikloško, a progresszívek elsőszámú KDH-beli trójai falova sem támogatja a csomagot, mi több, olyan mediális kampányt indított az alkotmánymódosítás kapcsán, amit kereszténykonzervatív oldalról még nem láttunk.

Nyomás alatt

A képlet nagyon egyszerű. A Smer az ellenzék egységének fellazítása céljából kezdeményezte a kulturális-etikai értékeket rögzítő alkotmánymódosítást. A KDH-nak elvileg ez nagy politikai tőkét jelentene. A problémát megint az jelenti, hogy a választói akarat másodrendűvé válik, ha egy párt ki van szolgáltatva külső és belső partnereknek.

A KDH Milan Majerský pártelnök feleségén keresztül rendkívüli módon függ az Európai Néppárttól. Attól a Néppárttól, amely zászlajára tűzte a háborút, az LMBTQ-jogokat és a tagállami vétójog eltörlését.

A KDH-t még ennél is nagyobb mértékben befolyásolja a progresszív ellenzék, elsősorban a PS és annak sajtója. A mai ellenzék létrejötte óta a KDH-t rövid pórázon tartják, kulturális-etikai kérdésekben minden politikusának nagyon megfontoltan kell válaszolnia, mert ha nem, össztűz alá kerül. Ahogy egyébként az elmúlt hetekben is történt.

A KDH hitelességének lőttek

Mivel teljesen nyilvánvaló volt, hogy óriási külső nyomás alatt van a párt, a legtöbb elemző arra számított, hogy a KDH mondvacsinált okokra hivatkozva végül ki fog hátrálni az alkotmány módosítása mögül. Lényegében ezt látjuk, egy színelőadást, ami a frakció nagy részének arcát hivatott megmenteni.

Ha megnézzük a nyilatkozatokat, azt látjuk, hogy a csomag mögül hirtelen kifaroló František Majerský és a módosítást alapból elutasító František Mikloško csak arról beszél, hogy a Smerrel nem szabad elfogadni ilyen javaslatot. Mert a Smer az Smer.

Sokkal érdekesebb, amit nem mondanak ki. Azt, hogy ha a Smerrel most a KDH nem tudja átvinni ezt az alkotmánymódosítást, akkor többé nem lesz rá esélye. Az ugyanis borítékolható, hogy ha kormányra is került, egy fanatikus, radikálisan progresszív PS-szel ilyen csomagot sosem fog tudni elfogadtatni. 

Hírdetés

És mivel a KDH kormánypozícióban legfeljebb nyerészkedni tud majd a progresszívek mellett, de érdemi áttörést mutatni a választóinak nem, a leendő (esetleges) kormánypozícióval valószínűleg a rá következő ciklusban megint parlamenten kívülre szorul. Mert elveszti a hitelességét. De ez jóval korábban is megtörténhet.

Ha nem keresztény, akkor mi értelme?

Az alkotmánymódosításnak hátat fordító KDH-sok azzal érvelnek, hogy a KDH „nem csak keresztény, de demokrata is” és „korrupcióellenes”. Ezt el lehetne fogadni. De ha a KDH nem tudja felvállalni a keresztény értékeket, akkor mégis miben különbözik a PS-től, az SaS-től vagy Slovenskotól? Semmiben. És ez az a pillanat, ami miatt nagy a valószínűsége, hogy ha az alkotmánymódosítás elbukik, akkor a KDH 5 százalék alá süllyed.

A PS és az SaS ideológiai győzelmet arat. Annyira fanatikusok, hogy nem látják be, hogy saját maguk alatt vágják a fát. Ha a KDH a jelenlegi 7-8 százalékos támogatottságáról lesüllyed 5 százalék alá a mostani intrikák és hitelvesztés miatt, akkor a PS-nek annyi esélye marad kormányt alakítani, mint a Smernek – jelen számok alapján semmi.

Az ugyanis kizárt, hogy a PS, az SaS a HLAS együtt kormányozzon a Slovenskoval. De ha még hajlandók is lennének erre, valószínűleg az első évben elkezdődne egy olyan agónia, mint amit már tapasztaltunk 2021 és 2023 között.

A progresszív fanatikusok belföldön és külföldön annyira elvakultak, hogy nem látják be, hogy egy ideológiai győzelemért a saját kormányalakítási esélyeiket gyengítik meg.

Tanulságos napok ezek

Más lesz a helyzet, ha az alkotmánymódosítás átmegy. Igen, erősödni fog a Smer is általa. Valószínűleg a PS ezért próbálja minden eszközzel megnyerni ezt a csatát. Attól fél ugyanis, hogy nem nyeri meg a választást, és akkor nem ő kapja az első megbízást kormányalakításra.

De erősödni fog a KDH is, ami a PS-nek elvileg jó – csak hát az ideológia nem enged.

Akárhogy is lesz, a hétfői és keddi események nagyon tanulságosak arra nézve, hogy hol vannak a progresszívekkel való együttműködés korlátai. Mondhatnánk, hogy legyen ez tanulság a magyar párt számára is, de felesleges. Gubík László vezetésével épp azért butították le a magyar párt politikáját, hogy még véletlenül se kerüljenek ellentmondásba a progresszív főiránnyal. Ennyit a gerincről.

És ennyit a KDH gerincéről is. Ha az alkotmánymódosítás ma délután végül át is megy, a választók nem fogják elfelejteni, hogy a KDH elsősorban demokrata és ellenzéki, és csak utána keresztény – „demokrata és ellenzéki” pártból pedig van elég, keresztényiből van hiány.

Komjáthy Lóránt

Nyitókép forrása: Jaro Naď hivatalos facebook-oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »