A Kazinczy megint a Révai előtt, de mindkét gimnázium TOP 20-as

A Kazinczy megint a Révai előtt, de mindkét gimnázium TOP 20-as

A HVG évek óta rangsorolja a hazai középiskolákat, s a legjobbakat – az első százat – külön kiadványban mutatja be. Presztízs tehát ide bekerülni, két győri gimnázium pedig rendre a legjobb 25 közé kerül. A Kazinczy idén a 14., a Révai a 19. helyet szerezte meg.

Az első helyen most is a budapesti Fazekas Gyakorló Gimnáziuma végzett, de holtversenyben az Eötvös József Gimnáziummal.  Az Eötvös a felmérés összes szegmensében jól teljesített, de első sehol sem volt. A Fazekas részrangsorokban három első helyet is megszerzett. egy gikszer azonban akadt náluk: a magyar érettségik rangsorában nem fértek be az első húszba – ezért kellett osztozkodniuk az első helyen.

Hírdetés

Több kritérium alapján állítják össze a rangsort, így azt a szakma nagyrésze is elfogadja. A legjobb tíz középiskola szinte mindegyike budapesti, egy vidéki – a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium – fért be a top 10-be. A győri Kazinczynak is sikerült már ez a bravúr, most sem maradt le sokkal a TOP 10-től. A tendencia egyébként a második tíztől megfordul, egyre több vidéki intézmény neve olvasható, a legjobb százat tekintve már a vidékiek vannak többségben. Általánosságban az is megállapítható, hogy nagyrészt megyeszékhelyek nagy és ismert iskolái férnek be a száz legjobb közé, néhány kivétel azért akadt – például Pannonhalma, de itt is tudjuk, hogy nagyhírű bencés gimnáziumról van szó.

A lista tehát:

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »