A katonatiszt, aki Horthy Miklóst kikiáltotta királlyá

A katonatiszt, aki Horthy Miklóst kikiáltotta királlyá

Kémeri Nagy Imre a ma Romániához tartozó Bürgezden született.

Fiatalon a Székely hadosztályban szolgált, majd 1922-ben Erdélyből Magyarországra szökött, 1925-ben beállt katonának, de egy évvel később leszerelték.

Budapesten jogot és bölcsészettudományt tanult.

A Turul Werbőczy Bajtársi Egyesület főlövészmestere volt, 1926 és 1928 között az egyetemi szervezkedések egyik vezetője volt, valamint összekötő volt a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) és a Turul Szövetség között.

1928 és 1929 között ismét katonaként szolgált, majd 1932-ben a budapesti egyetemen középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően alkalmi munkákból élt.
1937 nyarán belépett a Balogh-féle Magyar Nemzetiszocialista Pártba, ahol ifjúsági vezetőként működött.

Többször írt szélsőjobboldali lapokba, amelyek miatt számos alkalommal fogházbüntetésre ítélték.

1936-ban katonai alapon kopjás alakulatot szervezett, rendszeresen összeütközéseket provokált a szociáldemokrata ifjúsággal.

Hírdetés

1937. novemberében egy debreceni gyűlésen Horthyt kikiáltotta királlyá, ezért rövid időre fogházba került.

1938 és 1939 között a Kárpátalján működött hírhedt Rongyos Gárdának egyik osztagparancsnoka volt, valamint 1939 és 1940 között a finn téli háborúban résztvevő magyar alakulat vezetője is ő volt.

Finnországban Mannerheim tábornagy soron kívül századossá léptette elő.

Hazatérése után 1940 szeptemberében részt vett az észak-erdélyi bevonulásban.

1942. márciusában a szovjet fronton a partizánokkal vívott harcban megsebesült, a varsói katonai kórházban hunyt el.

 

 


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »