A katonaságot is bevetik Szlovéniában az árvíz ellen

A katonaságot is bevetik Szlovéniában az árvíz ellen

Szlovéniában az áradások miatt továbbra is vörös riasztás van érvényben. Ez vonatkozik az ország szinte teljes egészére, kivéve a nyugati rész egyes területeit. 

A Száva folyó magas vízállása miatt az éjszaka folyamán kiürítettek több országrészt is, az embereket evakuálni kellett.

Hírdetés

A tűzoltók homokzsákokat raknak ki, hogy megpróbálják a víz útját állni, de ez sem jelent megoldást mindenhol.

A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy az éjszakai mérsékeltebb csapadék után az elmúlt órákban ismét erősebb intenzitású lett az eső.

A délelőtt folyamán a szlovén Nemzetbiztonsági Tanács is összeül, hogy elemezze a helyzetet, majd ezután rendkívüli ülést tart a kormány, amelyen a bejelentések szerint további segítségnyújtási lehetőségekről dönthetnek az érintett önkormányzatok részére, illetve megfontolják annak a lehetőségét is, hogy vasárnap kinyissanak a boltok. Ez a határozat hozzájárulna ahhoz, hogy az emberek szombaton ne hagyják el otthonukat, és ne tegyék ki magukat szükségtelenül veszélynek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »