A katolikus sörgyáros milliomossá tette szülőfaluja lakóit

A katolikus sörgyáros milliomossá tette szülőfaluja lakóit

A Corona sört gyártó mexikói cég katolikus vezérigazgatója, Antonio Fernández szülőfaluja, az észak-spanyolországi Cerezales del Condado minden egyes lakosára 750 millió forintnak megfelelő összeget hagyott végrendeletében.

Antonio Fernández 2016 augusztusában hunyt el, 98 esztendős korában. Mint végrendeletéből kiderült, León tartománybeli szülőfaluja nyolcvan lakosára összesen mintegy hatvan milliárd forintnak megfelelő összeget hagyott.

Fernández 13 gyerekes, szegény családban született; hogy a család megélhetését segítse, már 14 évesen ott kellett hagynia az iskolát, és munkát kellett vállalnia.

32 évesen települt le Mexikóban, ahol a Modelo sörfőző vállalatnak dolgozott, és idővel a cég vezetője lett. Neki köszönhető, hogy a Modelo cég által 1925 óta gyártott Corona sör világszerte ismert márka lett: az összes sörfogyasztást tekintve 4. a világranglistán. A terméket Spanyolországban Coronita néven forgalmazzák, mivel ott egy helyi borászat már 1907 óta birtokolja a Coronas név jogát.

Hírdetés

Egyes források szerint a spanyol polgárháború során Fernández egy alkalommal csodával határos módon menekült meg: rajta lévő kabátját 32 golyó lyuggatta át, és ő mégis életben maradt. Ekkor érezte meg, hogy Istennek valami különleges célja van vele – ennek hatására vállalta fel később a magdalai projekt finanszírozását. A milliárdos üzletember vásárolta meg a Magdala körüli földterületet Izrael északi részén, a Galileai-tenger közelében, ahol azóta értékes leletek kerültek napvilágra a jeruzsálemi pápai régészeti intézet igazgatója, Juan Solana vezetésével zajló ásatások során: feltártak egy zsinagógát, valamint egy lakóházat, amelyben a feltételezések szerint Magdalai Mária született.

Ezen a területen épült fel a Duc in Altum-templom, melynek tabernákulumát Ferenc pápa megáldotta 2014-es szentföldi útja során. A különleges épületet, melynek oltára csónakot formáz, az egyház életében jelentős szerepet játszó nőalakoknak szentelték.

Forrás: Catholic Herald; Sed Valientes

Fotó: Catholic Herald; Wikipédia

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »