A katari uralkodócsalád vásárolta meg a pesti Balettintézetet

A katari uralkodócsalád vásárolta meg a pesti Balettintézetet

A katari uralkodócsalád egy tagja vásárolta meg a fővárosi Operaházzal szemben található Dreschsler-palotát, melyet legtöbben Balettintézet néven ismernek. A Lechner Ödön által tervezett épület a szecesszió egy jelentős műemléke. A 20 éve üresen álló, eléggé leromlott állagú épület szállodaként fog működni a jövőben.

A Válasz.hu értesülései szerint a palotát az idén tavasszal bejegyzett Ballett Properties S. A. vásárolta meg, melynek a tulajdonosa a 32 éves Jassim bin Hamad bin Jassim bin Jabner al-Thani, aki a világ ötödik legnagyobb iszlám pénzintézetének, a Katari Iszlám Banknak az elnöke, valamint számos multinacionális cég igazgatóságának tagja.

Az épület rendbehozás céljából létrehozott projektcégben a QPR Properties Kft.-ben bejegyzése után még egy dohai ügyvéd, Fady Bakhos, valamint egy egyiptomi szállodai szakember, Zaki Nasser Zaki al-Guiziri lesz ügyvezetői pozícióban.

Hírdetés

Az adásvételre a magyar állam is áldását adta, a vevők a vásárláshoz kapcsolódó iratokat a dohai magyar nagykövet, Elter István jelenlétében írták alá.

Budapesten egyébként számos épületet birtokolnak arab tőkések, melyeket általában szállodaként üzemeltetnek: a Gresham-palota (Four Seasons Hotel) például Omán tulajdonában van, míg a jordániai Mellow Mood csoport kezén van az északi Klotild-palota (Buddha Bar Hotel), valamint ők szerezték meg a Párizsi Udvart is, mely a felújítása után már valószínűleg így többé nem a budapestiek, hanem csak a megfelelően vastag pénztárcával rendelkező külföldiek számára elérhető látványossággá válik. A cég tette ki évtizedes, hagyományos helyéről a híres, a Republic rockzenekar által is megénekelt Jégbüfét. A Zara-hotelek fővárosszerte szintén egy jordán befektető, Mazen al-Ramahi kezén vannak, az Erzsébet téri Le Méridien tulajdonosa pedig az emírségekbeli Habtoor Group, melynek kezében van a világ legdrágább, hétcsillagos szállodája is, a Dubajban található Burj al-Arab Hotel.

Orientalista.hu – Crusader


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »