A kassai szívcentrum volt igazgatójának nyílt leveléből

A kassai szívcentrum volt igazgatójának nyílt leveléből

Amint azt már korábban hírül adtuk, az elmúlt héten Marek Krajči egészségügyi miniszter leváltotta a kassai Kelet-Szlovákiai Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézete igazgatótanácsának elnökét és egyben főigazgatóját, František Sabolt, helyébe pedig egy a kohászatból érkezett menedzsert ültetett. Az ex-igazgató megígérte, hogy ezen a héten elmondja véleményét a történettel kapcsolatosan. Nyílt levelét több szerkesztőségnek is elküldte. A levél bevezetőjében leírja, hogy megszámlálhatatlanul sok támogató telefont, üzenetet kapott az elmúlt héten, s ezek is arra ösztönözték, hogy kinyilvánítsa a történtekkel kapcsolatos véleményét.

–kezdi levele bevezetőjében a volt igazgató.

A miniszter azon gondolataira, mely szerint az új vezetéstől az orvosi szolgáltatások körének bővítését, a betegellátás minőségének és az alkalmazottak munkakörülményeinek javítását, valamint a kórházba a csúcsszakértők visszacsábítását várja, Sabol professzor a következőket válaszolta: 

Az első pályázati kiírástól, 2003 óta vezettem az intézetet 2021. február 4-ig, és vezetésem alatt létrehoztunk egy kiemelkedő kardiovaszkuláris intézetet, amely két épületből áll, és a legmodernebb technológiával van felszerelve, főleg saját- ill. hitelforrásokból.

– hangsúlyozta, hozzátéve: sok elsőrangú szakembert, egészségügyi menedzsert, docenst és professzort neveltek ki.

Hírdetés

„Bár az elmúlt tíz esztendőben tényleg távozott 20 szakember, ám ők azért mentek el, hogy  más orvosi intézmények és magánrendelők vezető pozícióit töltsék be. Ugyanakkor ebben az időszakban több mint 100 orvos érkezett intézetünkb” – válaszolta a miniszter vádjaira.

– fogalmazott.

Elutasította azt az állítást, mely szerint a kelet-szlovákiai betegek Besztercebányán és Pozsonyban kellett hogy gyógyíttassák magukat.

– hangsúlyozta.

E héten az intézmény új vezetése megtartotta első ülését, amelyen azt állították, hogy a régi vezetéssel kapcsolatosan az intézetben továbbra is a félelem uralkodik. A korábbi vezetést támogató aláírási és petíciós akciók nem szerveződhettek spontán módon – állítják.

Sabol professzor egyúttal köszönetet mondott munkatársainak, amiért több százan aláírásukkal fejezték ki szolidaritásukat, egyúttal arra kérte mindannyiukat, most már kemény és igényes munkájukra, saját egészségükre és családjukra koncentráljanak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »