A Kárpát-medencei Lovas Programban hatvan lovasegyesületet támogatnak

A Kárpát-medencei Lovas Programban hatvan lovasegyesületet támogatnak

A magyar nemzetpolitikai államtitkárság hatvan lovasegyesületet támogat a Kárpát-medencei Lovas Programban, kiemelt figyelemmel az ifjúság és a gyermekek lovagoltatására, tekintettel arra, hogy a nemzetpolitikában az idei A jövő generáció éve – jelentette be Nacsa Lőrinc magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen.

Nacsa Lőrinc a székelyföldi városban tartott sajtótájékoztatón elmondta: lezárult a Kárpát-medencei Lovas Program pályázati időszaka, és a Kárpát-medencében összesen 60, Erdélyből 36 pályázó részesül a 100 millió forintos támogatásból.

A program keretében Magyarország határain kívül működő, lovakkal kapcsolatos tevékenységet folytató magyar szervezetek pályázhattak, 500 ezer és 3 millió forint közötti keretösszeget lehetett elnyerni.

Közölte: a program idén arra összpontosít, hogy minél szélesebb körben megismertessék a gyermekekkel a lovaglás szépségeit, ezért elsősorban gyermekoktatásra, gyermek lovastáborokra, lovasterápiára lehetett pályázni.

Nacsa Lőrinc elődjéről, az egy éve elhunyt Potápi Árpád Jánosról is megemlékezett, aki a Lovas Programot elindította.

„Akkor vagyunk méltóak az emlékéhez, ha az ő munkáját folytatjuk, és ha az olyan programokat, amelyek számára is fontosak voltak, vagy amelyeket ő indított el, nem hagyjuk veszni”

– húzta alá.

Hangsúlyozta: a lovassport és a lovas hagyományőrzés nemzeti kultúránk része, a magyar lovasnemzet.

„Különösen igaz ez Hargita megyére, Székelyföldre. Itt, Udvarhelyszéken is számos lovasegyesület, lovasklub található. Mi szívügyünknek tekintjük, hogy minél többen megismerhessék, megszerettessék a lovaglást, a lovassportot, különösképpen a gyermekek és fiatalok”

– jelentette ki.

Hírdetés

Felidézte, hogy az erdélyi Lovas Program 2022-ben Homoródfürdőn indult, és 2023-ban kiterjesztették az egész Kárpát-medencére. Emellett hagyománnyá vált a Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklat is, mely ikonikus rendezvénnyé vált, idén 400 lovas volt jelen a csíksomlyói hegynyeregben.

Rámutatott: a Kárpát-medencei Lovas Programnak köszönhetően a lovasegyesületek körében is sikerült hálózatot kiépíteni, amit a jövőben tovább szeretnének erősíteni.

„Én azt kívánom mindenkinek, aki sikeresen pályázott: valósítsa meg a gyermekek érdekében és örömére ezt a programot, illetve, hogy a lovaskultúrát az egész Kárpát-medencében tovább erősítsük”

– mondta az államtitkár.

Nacsa Lőrinc felidézte: tavaly a sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Antal Lóránttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei szenátorával, a székelyudvarhelyi szervezet elnökével és Bíró Barna Botonddal, a Hargita megyei önkormányzat elnökével, udvarhelyszéki elnökkel vettek részt egy széles körű lovaskonzultáción a térségben. Kiderült, hogy Székelyföldön erős a lovasszervezetek kohéziója, a lovassportok hagyománya.

Antal Lóránt hangsúlyozta:

A nemzetpolitikai államtitkár nagyon pontosan ismeri az erdélyi magyarság problémáit, Udvarhelyszék kihívásait, már az Ifjúsági Keresztény Szövetség elnökeként járta Erdélyt.

Megköszönte, hogy a Lovas Programmal kapcsolatos bejelentés Székelyudvarhelyen hangzott el, hangsúlyozva a támogatás fontosságát. Rámutatott: a térségben nagy múltú lovasközösségek működnek, és mindent megtesznek, hogy megteremtsék a fiataloknak a lehetőséget a lovassportok kipróbálására. A jövő évi magyarországi választásokra is kitért, hangsúlyozva: „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a nemzetpolitika még erősebb legyen”.

Bíró Barna Botond megköszönte Nacsa Lőrincnek, hogy méltó módon viszi tovább a néhai Potápi Árpád János hagyatékát.

Hangsúlyozta:

Székelyföldön három okból fontos a lovassportok támogatása: a székelyek önazonosságának részét képezi, közösségformáló ereje van, és a turizmushoz is hozzájárul.

Közölte: az elmúlt években a megyei önkormányzat is támogatta a megyében zajló lovasprogramokat, idén pedig a keretösszeget is megnövelték. „Az a támogatás, amit államtitkár úr bejelentett, abban segít, hogy tervezhetővé, kiszámíthatóvá teszi a jövőt” – mondta a nehéz romániai gazdasági helyzetre utalva. Aláhúzta: ilyenkor fontos tudni, hogy „számíthatunk egymásra”.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »