A sziget, ahol háborítatlan nyugalmuk van a milliomosoknak.
A Karib-térségben minden van az afrikai nyomortól a szuperluxusig. Előbbire példa Haiti, amihez képest még a szegény Kuba is élhető országnak tűnik. Az utóbbira meg sok példa van.
Ami a szigeteket illeti, az életszínvonal csak két országban igazán alacsony: Haitiben és Kubában. A többi helyen simán megvan legalább a kelet-európai szint, sőt pár helyen annál magasabb is. Az az igazi latin-amerikai mélyszegénység gettókkal, no-go zónákkal, hatalmas bűnözéssel, szeméthegyekkel, káosszal Haitit leszámítva nincs meg sehol a szigetvilágban.
Szóval vannak ugyan szegények, nem kis számban, de ez a kelet-európai típusú szegénységet jelenti, nem az afrikai verziót. Szóval vannak utak, van oktatás, van egészségügy, van áram, víz, szemétszállítás, mindenki tud írni-olvasni, az emberek lakásokban laknak, s a közterületeken rendőrök vannak, nem hadurak vagy bűnbandák fegyveresei. Csak épp az átlagember szűkösen él, s ha igazán ki akar törni, akkor kénytelen kivándorolni a gazdag világba.
Mindez csak a szigetekre igaz – Haitit leszámítva -, a kontinentális részen jóval nagyobb szegénység van.
Ma már mindenhol a fő iparág az idegenforgalom. Kivétel pár „szerencsés” hely, melyet a globális elit kiszemelt magának adóelkerülési céllal. Ez itt főleg 4 brit külbirtok: Anguilla, Brit Virgin-szk., Kajmán-szk., Turks- és Caicos-szk..Ezek mind nagyon kis területek, kevés lakossággal. Itt nem az idegenforgalom, hanem a péznügyi szektor a fő iparág, azaz a helyi lakos el tud helyezkedni bankban vagy más, idegen milliomosok adómosását segítő intézményben.
Jellemző mindenhol, hogy ingatlanokat árulnak bárkinek, azaz külföldieknek is. Sokszor ezért állampolgárság is jár.
A csúcs helyzet viszont Saint Barthélemy. A hajdan volt francia gyarmatbirodalom egyik maradványa. Eredetileg egy élhetetlen sziget, az európaiak megjelenése előtt lakatlan volt, a karibi indiánok sose telepedtek meg itt, mert nem volt semmilyen kedvező természeti érték, még vízforrás sincs a szigeten. Bár maga Kolumbusz fedezte fel a szigetet, sokáig senki se akart pénzt költeni a sziget gyarmatosítására. Egyrészt nem volt jelentős természeti érték, másrészt túl kicsi volt ültetvények létesítésére.
Szóval alapvetően amolyan francia halásztelepnek használták aztán. Bár a rabszolgakereskedelemben fontos szerepet játszott a sziget, sok hajó itt pihenőt tartott, magára a szigetre alig lettek behozva rabszolgák. Ennek eredménye: Kuba mellett Saint Barthélemy az egyetlen karibi ország/terület, ahol a lakosság többsége fehér. A lakosság nagy része az eredeti halászok leszármazotta, majd a II. vh. után megindult a gazdagturizmus.
Ugyanis fel lett fedezve a sziget alkalmassága a luxusturizmusra. Egyrészt politikailag stabil, máig Franciaország része, másrészt nehezen megközelíthető, harmadrészt nincs szinte semmilyen tevékenység a szigeten. Ez utóbbiak eredménye: nincs bevándorlás, hiszen nincs miért, s tömegturizmus sincs. Lassan ez lett a szupergazdagok turisztikai célpontja, s rájuk épült az idegenforgalom is hatalmas árakkal. Ma már nincs tényleg semmilyen normál turizmus, mert a milliomosokra szabott árak megfizethetetlenek mások számára (lásd, 1000 eurótól kezdő napi szobaárak szállodákban).
Hogy nehogy bezavarjon a helyiek dolgába az EU, kiharcolták: legyenek leminősítve francia tengerentúli megyéből tengerentúli közösséggé, 2009-ben. Ugyanis a francia tengerentúli megyék az EU szerves részei, ahol pár kivétellel érvényesek az EU minden szabályai, míg a tengerentúli közösségekben csak egyes alapszabályok érvényesek. Szóval van eurózóna, de nincs se közös vám, se ÁFA, viszont van szavazás a francia parlamenti és az EP-választáson. Saint Barthélemy azon kevés francia területek egyike, ahol nincs se jövedelemadó, se ÁFA.
Magánszemélyek egyedül ingatlanvásárláskor fizetnek adót, egyetlen egyszer, vásárláskor: 6 %-ot.
Vállalkozási adó viszont van: 20 %. S ez minden tőkejövedelemre érvényes, azaz a sziget nem adóparadicsom: nem érdemes helyben adóelkerülési célból céget létesíteni, így nincs is itt semmilyen ofsór tipusú tevékenység. A normál francia szabályok vannak hatályban pénzmosás, s általában a pénzügyek terén.
Tehát tényleg az egyetlen cél: jöjjenek baromi gazdag emberek, vegyenek drágán ingatlant, esetleg költözzenek oda, majd fogyasszanak a hatalmas helyi árakon, de ne csináljanak semmit pihenésen kívül.
Az ingatlanok árszintje megfizethetetlen kategória. Az egyszerű lakások 3-4 millió eurónál kezdődnek, egy közepes ház már 20 milliónál indul árban. Szigorú építkezési szabályok vannak, nehogy eltűnjön a szép kilátás, ez is emeli az árakat.
De jobban mutatja az árszintet az összehasonlítás a térséggel. Egy Saint Barthélemy lakás árán kb. 20 lakás vehető a Dominikai Köztársaságban, de még az elitebb, közeli Antigua-Barbudán is 7-8 lakás.
Jogilag a beköltözést nem korlátozzák. EU-állampolgár eleve szabadon élhet ott engedély nélkül, de másoknak se probléma. A helyzet az, hogy egyszerűen nem érdemes oda költözni, ha az ember nem szupergazdag.
Itt nem is létezik pl. amerikai nyugdíjas turizmus, mert ha az amerikai nyugdíjas oda megy, sokkal több költsége lesz, mintha otthon maradt volna. Gyakorlatilag az egyetlen beköltöző kategória a nyugdíjba vonulni akaró sokszoros milliomos.
Vendégmunkások persze vannak, de hazamennek a végén, hiszen annyi pénzt munkával keresni képtelenség, hogy aztán ott élhessennek. A legtöbb vendégmunkás francia, Franciaország több részéből. Az ok: Saint Barthélemy-n a bérszint kb. 20 %-kal magasabb, mint az európai Franciaországban, ráadásul nincs SZJA. De dolgozni csak úgy érdemes, ha a munkáltató szállást is ad, ez a jellemző egyébként, hiszen a legtöbb vendégmunkás szállodai alkalmazott.
Saint Barthélemy természetesen sok oroszt is bevonzott a 90-es években. A sziget tíz legdrágább ingatlanjából kettő Roman Abramovics orosz-izraeli milliárdos tulajdona. Abramovics a szuperjachtját egy időben a közelben tartotta, St. Martin sziget kikötőjében, onnan az orosz-ukrán háború kezdete után áthelyezte Törökországba, nehogy valamilyen EU-s szankció miatt lefoglalják.
Maga az utazás is nehézkes Saint Barthélemy-re. Nincs semmilyen rendszeres járat, a helyi repülőtér csak kisgépeket fogad, s csak nappal, a repülőtér ugyanis nem rendelkezik modern berendezéssel a sötétben való közlekedéshez. Gyakorlatilag arra van kiszámítva az egész, hogy a legtöbb embernek vagy van jachtja, vagy saját kisgépe, amivel átrepül a 35 km-re lévő nagy nemzetközi repülőtérről, mely St. Martin sziget holland felén található.
Normál ember úgy tud eljutni Saint Barthélemy-re, hogy St. Martin szigetről jegyet vált valamelyik charter alapú helikopterre, kisgépre, kompra. A kisrepülőre a jegy egy irányban 120 euró személyenként, elég soknak tűnik egy 15-perces útra.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
