A karcagi rendőrkapitány levelet írt a Kuruc.info vezetőségének, majd lemondott hivatalából

A karcagi rendőrkapitány levelet írt a Kuruc.info vezetőségének, majd lemondott hivatalából

Teleki Zoltán rendőr alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Karcagi Rendőrkapitányság vezetője 2019. augusztus 15-ei hatállyal lemondott kapitányságvezetői beosztásáról. A lemondást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elfogadta – közölte a Police.hu.

Teleki azután mondott le, hogy nyilvánosságra került egy hangfelvétel arról, hogy a rendőrkapitány azt kéri, az orvosokat ne büntessék meg a rendőrök, mert akkor nem jutnak be soron kívül a vizsgálatokra.

Először az Indexhez futott be egy rövid felvétel, amin a karcagi rendőrkapitányságot vezető Teleki a "differenciált intézkedés" lehetőségére emlékezteti beosztottjait. Például, hogy a kórházigazgatót hagyják békén, ha tilosban parkol, mert ha összevesznek, nem kapnak szívességeket.

"Én nem mondtam, hogy üssétek agyon a várost. Én azt mondtam, hogy differenciálni kell. Engem nem érdekel, ha nincs följelentésetek, nincs ilyen kvóta már" – hallható a felvételen.

A kapitány azután fakadt ki, hogy egy óvatlan rendőr feljelentette a karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatóját, amiért a mozgássérültek számára kialakított parkolóhelyen jogtalanul és szabálytalanul parkolt. Azt kérte, mielőtt bírságolnak, derítsék ki, kié az autó – emlékeztet a hvg. További részletek a korábbi cikkben: Így magyarázza el felettesük a rendőröknek, miért kell futni hagyni a fontos embereket

Nem bizonyított, valótlan, rágalmazó – írta Esze Tamásnak és Arbeitmachtfrei Jánosnak az alezredes

Az alábbi levelet kaptuk Teleki Zoltántól. Kérésének megfelelően közzétesszük az általa megfogalmazott "helyreigazítást" – és a levelét is, elvégre ritkán írnak alezredesek a fent megnevezett kollégáinknak:

Kuruc.info internetes újság

E-mail: [email protected] Kiadja: WBY Ltd. – Kuruc.info

Az igazgatótanács elnöke: Jan Haugwitz B. a. H. Kiadóigazgató: Libényi János Főszerkesztő: Esze Tamás Főszerkesztő-helyettes: Arbeitmachtfrei János, P. Rónay Pál, Vad Dezső

Tárgy: kérelem sajtó helyreigazítási közlemény közzétételére

Tisztelt Kuruc.info Szerkesztőség!

Alulírott Teleki Zoltán magánszemély, továbbá mint Teleki Zoltán r. alezredes a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Karcagi Rendőrkapitányság vezetője, figyelemmel a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 495. § (1). bekezdésében foglaltakra az alábbiakról tájékoztatom és szólítom fel Önöket.

Előzményként rögzítem, hogy a Kuruc.info által működtetett Kuruc.info internetes újság, E-mail: [email protected] Kiadja: WBY Ltd. – Kuruc.info Az igazgatótanács elnöke: Jan Haugwitz B. a. H. Kiadóigazgató: Libényi János Főszerkesztő: Esze Tamás Főszerkesztő-helyettes: Arbeitmachtfrei János, P. Rónay Pál, Vad Dezső Executive Producer: Héjjas Iván, 2019. július 17-én a https://kuruc.info/r/2/200505/ elektronikus oldalon az alábbi személyemet, hivatásomat súlyosan sértő, valótlan, becsületem csorbítására alkalmas, munkaköröm ellátásával összefüggő rágalmazó, becsületsértő, cikk jelent meg.

„Ha jogszerűen jártok el, az nem szül jót” címmel megjelent Index újság cikkét osztotta meg. A sérelmezett cikk az alábbiakat tartalmazza:

Hírdetés

(Idézi a cikk szövegét)

A fent ismertetett sérelmezett cikk a személyemet és hivatásomat érintő, korrupciós jellegű cselekményt megjelölő, valótlan, rágalmazó és becsületsértő híradást tett közzé. A becsületemet sértő újságcikk országos megjelenésű, azaz nagy nyilvánosság előtt történt, ebben nem bizonyított, nyilvánvaló feltételezések szerepelnek, melyek súlyosan sértik a jó hírnevemet, a személyiségi jogaimat, a hivatásommal kapcsolatos társadalmi, szakmai, emberi megítélésemet.

Tekintettel az engem ért sérelmekre sajtó-helyreigazítás pert kívánok kezdeményezni Önök ellen, melyet elkerülendő

FELSZÓLÍTOM

Önöket, hogy az alábbi sajtó-helyreigazítási közleményt 8 (nyolc) napon belül, a megjelent sérelmezett cikkel hasonló terjedelemben, módon, napszakban és betűtípusban, két egymást követő lapszámban tegyék közzé.

Amennyiben a sajtó-helyreigazítási közlemény kötelezettségüknek nem tesznek eleget, úgy tájékoztatom, hogy a Pp. 496. §. szerint sajtó-helyreigazítási pert kezdeményezek Önök ellen. Ez esetben az eddig és jövőben keletkező perköltségeim (ügyvédi díj, eljárási illetékek, postai költségek stb.) megfizetése is Önöket fogja terhelni.

SAJTÓ HELYRE-IGAZÍTÁSI KÖZLEMÉNYSZÖVEGE:

„A 2019. július 17-én „Ha jogszerűen jártok el, az nem szül jót” címmel megjelent és az Index sajtóorgánumtól általunk átvett cikkünkben foglaltak megalapozatlan, valótlan tényeket tartalmaznak, mellyel megsértettük Teleki Zoltán r. alezredes, Karcagi Rendőrkapitányság vezetőjének a jó hírnevét, személyiségi jogait, becsületét.

Valótlanul állítottuk, hogy Teleki Zoltán r. alezredes, Karcagi Rendőrkapitány „azt állította, hogy ha a kórházigazgató tilosban parkol, akkor vele szemben nem kell intézkedni”. Szintén valótlanul állítottuk, hogy a rendőrkapitány jogtalanul, évek óta előreveteti a kórházban a kollégáit, mellyel azt a valótlan látszatott keltettük, hogy Teleki Zoltán r. alezredes, Karcagi Rendőrkapitány korrupciós cselekmény elkövetője lenne, beosztásával visszaél.

Minden valóságalapot nélkülöz azon állításunk, miszerint Teleki Zoltán r. alezredes, Karcagi Rendőrkapitány olyan ígéretet tett, hogy a kórház főigazgatójának az ügyét személyesen fogja „elsimítani”, továbbá valótlan volt az a kijelentésünk is, miszerint „Teleki betartotta ígéretét”.

Valótlan cikkünkkel ellentétben valós tény, hogy Teleki Zoltán r. alezredes, Karcagi Rendőrkapitány a Karcagi Kátai Gábor Kórház és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság között, 2018. március 12-én kötött kétoldalú megállapodásban foglaltaknak megfelelően járt el minden esetben akkor, amikor a beosztott és sürgős betegellátásra szoruló kollégai ellátása érdekében egyeztetett a kórház főigazgatójával és soron kívüli vizsgálatot kért az ellátásuk érdekében.

Az együttműködési megállapodás 4. pontja kimondja, hogy a Kórház vállalja „A szolgálatellátása során megsérült, vagy más okból sürgősségi betegellátásra szoruló rendőr ellátásának lehetőség szerint soron kívüli biztosítása.” A hivatkozott együttműködési megállapodás 9. pontja kimondja, hogy „A sikeres együttműködés érdekében a felek közvetlen összekötői útján” (jelen esetben Teleki Zoltán r. alezredes, Karcagi Rendőrkapitány és Nagyné László Erzsébet főigazgató útján) rendszeresen tartják a kapcsolatot egymással szóban és írásban.”

Valótlan cikkünkkel ellentétben valós tény, hogy a differenciált rendőri intézkedés az országos rendőrfőkapitányság által elvárt rendőri magatartás, mely azt takarja, hogy azon esetekben, amikor a rendőrnek van mérlegelési jogköre a szabálysértések elbírálása során, akkor az eset összes körülményeit, az elkövető előéletét is figyelembe véve a rendőrnek olyan szankciót kell kiszabnia, mely igazodik a cselekmény súlyához és megfelelő visszatartó hatást vált ki az elkövetővel szemben. A szankció kiszabása sohasem lehet eltúlzott, a fokozatosság elvének érvényesülnie kell.

Tehát amennyiben egy cselekmény figyelmeztetéssel, helyszíni bírsággal és feljelentéssel is szankcionálható, akkor a legsúlyosabb szankciót, a feljelentést csak akkor indokolt alkalmazni, amennyiben a másik két enyhébb szankció az elkövetővel szemben nem éri el a kívánt joghatást. A cikkünkben bemutatott esetben az elkövetett szabálysértés helyszíni bírsággal is szankcionálható lett volna, ezért eltúlzott volt a rendőri intézkedés, ugyanis 50.000 Ft helyszíni bírság kiszabására lehetőség lett volna.

Valótlan cikkünkkel ellentétben valós tény, hogy Nagyné László Erzsébet szabálysértési ügyében a cikkünk megjelenésekor, 2019. július 17-én hatósági döntés még nem született, így valótlanul állítottuk azt, hogy Teleki betartotta az ígéretét, mivel az ügyben hatósági döntés 2019. július 18-án a cikkünk megjelenését követő napon született.

Valótlan cikkünk miatt az érintett Teleki Zoltán r. alezredes úrtól, a Karcagi Rendőrkapitányság vezetőjétől a személyiségi jogainak megsértése, becsületének csorbítása, rágalmazása miatt elnézést és bocsánatot kérünk.”

Karcag, 2019. augusztus 11.

Tisztelettel:

Teleki Zoltán r. alezredes
Kapitányságvezető
jogosult

Az RTL Klub nyilvánosságra hozta a teljes felvételt

Mindenki eldöntheti magának, mi igaz belőle.

https://rtl.hu/embed/1393139


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »