Megritkította a dél-szlovákiai karatékák sorait a koronavírusos pandémia. Egyelőre nem látni, mennyien találtak maguknak más elfoglaltságot, de tudni, kevesebben lesznek a tatamin, mint korábban. Hogyan viselték a bezártságot, a megszokott edzések és a versenyek hiányát? Négy szövetség, klub vezetőjét kérdeztem az összesen mintegy 500 karatékát érintő helyzetről.
Markovics János Keszegfalváról irányítja a Shinkyushin Karateszövetséget. Hét településen vannak jelen, mintegy 200 emberrel. Számuk várhatóan a felére csökken.
„Tavaly márciusban mindenki tanácstalanul kérdezősködött, mit tegyünk. Csak idővel jött elő az online oktatás, aki igényelte, így folytathatta az edzésmunkát. Mire ősszel megérkezett a második hullám, azonnal váltottunk, de ezúttal már két csoportban dolgoztunk, attól függően, ki milyen szinten karatézik. A teljes lezárás után mára javultak a körülmények – pillant vissza az elmúlt bő egy évre. – Időközben sok verseny kiesett, edzettünk, ahogy lehetett. Sok utazónk van, akik időt és pénzt spóroltak meg azzal, hogy nem kellett edzésre járniuk. Otthon is gyakorolhattak. Az edzéseket felvételről is megnézhették, csak ennek az a hátránya, hogy nem tudok javítást adni hozzá. Kellemesen csalódtam az online térben, nem olyan rossz, mint azt az ember első hallásra hinné. Kárt is tett a pandémia, mert nagyon nagy a lemorzsolódás. Akik bizonytalanok voltak, rögtön odébbálltak, akik maradtak, sokat fejlődtek. Az erőnlét jó volt, a technika ment, a páros gyakorlás meg pótolható. Aki komolyan gondolja, az kitartott. Elég jó csapat alakult ki, erős maggal. Nem is baj talán, hogy így alakult, lesz tagtoborzás, s újabb gyerekeket szerezhetünk.”
Rácz Norbert Párkányból a térség másik nagy szervezetét, a Szlovák Kyokushin Karateszövetséget vezeti. Ők is hét településen vannak jelen, de kérdéses, ezután mennyien maradnak a közel 200 tagból.
„Próbálkoztunk, a Facebook, a Google kihasználásával adtam edzéseket, de nem volt az igazi, mert nem láttam védenceimet, így nem volt visszajelzés – vezet be világukba. – A legrosszabb az volt, amikor másfél hónapig feleségemmel úgy foglalkoztunk külön-külön a tanítványokkal, hogy fél óra jutott egyenként mindenkire, csoportosan ugyanis nem lehetett edzeni. Ez így ment hétfőtől péntekig, naponta háromtól este hatig. A legrosszabb az volt a pandémia alatt, hogy a gyerekek elvesztették a motivációt. Verseny nem volt, tavaly márciusban indultunk utoljára a magyar bajnokságon, azóta nem mehettünk sehova, pedig Lengyelországban és Magyarországon nem állt le a versenyek világa. Minden évben Tokióban van karatestílusunk követőinek csúcstalálkozója, tavaly újra készültem, ezúttal feleségemmel, és két juniort is elvittünk volna magunkkal. Nagy csalódás volt mindannyiunknak, hogy elmaradt. Készül az ember, aztán nincs hol bizonyítania felkészültségét. Látom a beindult edzéseken, hogy ellustultak a gyerekek, felszedtek néhány kilót s a kedvük is elment, néhányan nem is jöttek vissza. Jómagam megcéloztam az 5. dan megszerzését, de tavaly lefújták a bizonyítási lehetőséget Japánban. Remélem, idén már megkapom az esélyt, erre készülök. Egyelőre tervezzük a nyári tábort és az őszi versenyeket, de mi lesz, ha egy újabb vírushullám érkezik?”
Darnay Barnabás a bősi Kyokushin Karate Oyama Dojo vezető mestere. 40 tagot számlálnak, többnyire a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásból, ennek bő egyharmada versenyző.
„Azt tettünk, amit a helyzettől függően lehetett, az erőnléten volt a hangsúly, rengeteg futással, szinte a karatetechnikát mellőzve edzettünk, időnként online is – vázolja pandémiás forgatókönyvüket. – Nagyon nehéz lesz visszarázódni a szokásos kerékvágásba, a versenyzőnek verseny kell, az nem pótolható mással. Egy katonát sem lehet az íróasztal mellől megtanítani harcolni. Mikor abbahagytuk, rengeteg munka, energia volt versenyzőinkben, amit nem tudtak hol kiadni magukból. Ugyanúgy, mint az élsportolók, akik négy évig készültek az olimpiára, aztán mégsem volt. Tavaly vártunk egy 80 éves mestert Japánból, akire fel lehetett volna nézni, aki felfoghatatlan dolgokra képes, de ez is meghiúsult. Magának a karaténak nem ártott a kialakult állapot, Számunkra ez életstílus, életünk része a mindennapi gyakorlás, de árthat a versenyzőknek, akiket megfoszt a kihívásoktól, a rendszeres versenyzéstől. Igyekeztem kapcsolatot tartani velük, nem hagytam, hogy más hatás érje őket.”
Kiss Tibor legenda a dél-szlovákiai karatéban. A gútai Taiyó klub első embere. Annak az irányzatnak a képviselője, amely négy hagyományos stílust – Shito-ryut, Goju-ryut, Wado-ryut és Shotokant – fogadott el, és már a tokiói olimpián is bemutatkozhat. Rögtön hozzáteszi: Szlovákiában egyelőre nincs olyan felkészültségű karatéka, aki megütné az olimpia szintjét, Dél-Szlovákiában meg végképp. A 40 fős gútai klub többnyire gútai tagsága is arra törekszik, hogy legyen.
„Nem volt túl jó fogadtatása nálunk a videós edzésoktatásnak, így nem nagyon szorgalmaztuk. Mivel a tavalyi versenyekre adott pénzből maradt a klubban, októbertől felújítottuk tornatermünket, amely az ország legszebb dódzsója lett – derül fény egy váratlan, de nagyon hasznos pandémiás lépésükre. – Azt gondoltuk, a felére csökken a létszámunk, de kellemes meglepetés ért, csak 1-2 ember esett ki. Látni védenceinken, hogy az állóképességük részben elveszett, fizikailag nem terhelhetők annyira, de bevallom, rosszabbra számítottam. Szeptembertől, s talán már nyáron is nyomni fogjuk, hogy javuljon a felkészültségük. Nálunk is a motivációtól fosztotta meg védenceinket leginkább a koronavírus időszaka, nem hatott rájuk jól a kiesés. Rányomta a bélyegét a szervezésre, a továbbképzésre is. Jelenleg ott tartunk Szlovákiában, mint a kilencvenes években, nagy lépéshátrányba kerültünk, szeptembertől új koncepcióra lesz szükség a felkészülésben.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
