Nem is gondolnánk, hogy a karácsonyfa állítása nem is olyan régről eredeztethető… vagy talán mégis? Hányféle hagyomány kereszteződik egyetlen szokásban? És mit is jelent valójában?
A karácsonyfa-állítás hagyományának alapja egy német szokás lehetett. Ugyanis karácsonyra zöldültek ki a gallyak, melyeket Katalin vagy Borbála napján vízbe tettek, ezzel egy kis zöldülést, a tavasz, a megújulás egy kis hírnökét hozva a hosszú téli éjszakákba burkolt otthonokba. Ennek egy utóda lehet a karácsonyfa-állítás hagyománya. Ugyanakkor egy másik eredet is keveredik e szokásban. Ez pedig egy középkori, egyházi eredetű hagyomány, mely szerint Ádám és Éva napján mindig előadták a teremtés történetét. És ehhez télen almafa helyett az örökzöld fenyőt használták, melyre almákat aggattak. Ez ad magyarázatot a kanyargó díszítő füzéreknek is, melyek a kígyót jelképezték.
A német eredetnek megfelelően a karácsonyfa-állítás és -díszítés szokása a Német-római Birodalomban terjedt el a 16. században. Innen indult hódító útjára mind Amerika felé a betelepülőkkel, mind hazánk felé. A karácsonyfa-állítás szokását örömmel vette át Viktória brit királynő és férje, akik az akkori neves újságok címlapján hirdették családi képükön karácsonyfájuk szépségét is. A faállítást nemes- és művészcsaládok vették át először, majd innen terjedt tovább az egész lakossághoz. Az 1800-as évek második felétől már széles körben állítottak karácsonyfát szerte a keresztény világban. Az első karácsonyfát Pesten Brunszvik Teréz grófnő állíttatta 1824 karácsonyán, német mintára. A magyar szépirodalomban pedig Jókai Mór említi először „A koldusgyermek” című elbeszélésében.
Mivel a szokás kialakulásának kezdetén még nem voltak karácsonyfa-vásárok, ezért fát nem volt olyan egyszerű szerezni. A parasztcsaládoknál fenyőágat aggattak az asztal fölé, a mestergerendára vagy a szentképek köré.
A fát eredetileg papírból kivágott díszekkel, mogyoróval, almával, és ráaggatott süteményekkel díszítették. Ezekből lettek mára a viaszos alma csillogását utánzó fényes gömbök, valamint az apróbb díszek, a süteményekből pedig a ma is széles körben elterjedt mézeskalácsok. Ugyanilyen változáson ment keresztül a fa fénnyel való díszítése, hiszen régen igazi gyertyák tündököltek rajta, ezekből lettek mára a villódzó, pislákoló fényfüzérek. A szaloncukrok is német területről származnak. Hajdanán nagy becsben tartott édességnek számított. Sokszor évekig megőrizték őket, de ha meg is ették, legalább a színes sztaniolpapírt megtartották, hogy később abba csomagolják a házi készítésű szaloncukrokat.
Bár a karácsonyfa nem konkrét keresztény szimbólum, mégis szervesen beilleszkedett a keresztény szokásokba. Az örökzöld növények minden időkben az öröklétet jelképezték, melynek lehetőségét a keresztény hagyomány szerint Krisztus tárta és tárja fel számunkra. A római világban újévkor díszítették a házakat és templomokat zöld ágakkal és lámpásokkal, és a szegényeknek és gyermekeknek ekkor ajándékkal is kedveskedtek. A druidák is díszítették házaikat és imahelyeiket örökzöldekkel, ugyancsak az örökkévalóság szimbólumaként. A vikingek az örökzöld növényeket Balder, a napisten növényeinek tartották. Az ősmagyar hitvilágban az életfa, vagy az égig érő paszuly szimbóluma él tovább a felékesített, körültáncolt, körülünnepelt karácsonyfában. Milyen érdekesen fonódnak össze az olyan távolinak hitt hitvilágok szimbólumai! Mi más lenne az égig érő paszuly, mint a karácsonyfa, mely Krisztus születését jelzi, azét a gyermekét, aki az égig vezető utat mutatja majd meg az embereknek. A karácsonyfa örökzöldsége pedig nem más, mint a mindig meg-megújuló szövetség jelképe Isten és ember között. Ezek az örök szimbólumok ma is időről-időre más és más formában, de megjelennek otthonainkban: a karácsonyfa ma is a mindig meg-megújuló élet, a friss, örök, „új élet” fája.
A karácsonyfára tehát tekinthetünk úgy is, mint a kelta, germán – és ami számunkra a legjelentősebb –, az ősmagyar hitvilág továbbélésére a kereszténység keretei között. Egy szép szimbóluma így annak, hogyan élnek tovább egyazon ideák, egyazon örök szentségek és szent szimbólumok szokásainkban, és amire ez mutat rá: szívünkben.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
