Az adventi időszakot éljük. A Jobbik keresztállítással emlékezik meg arról, hogy az adventi időszak Jézus eljöveteléről szól, nem pedig arról, hogy minél többet fogyasszunk, minél többet vásároljunk ebben az időszakban. – jelentette ki sajtótájékoztatóján, Brenner Koloman.
A Jobbik elnökhelyettese szerint, a keresztény etika az egyik, amely meghatározza a mai napig az európai emberek gondolkozását, és ez alappillére az európai kultúrának.
Az Európában élő emberek kultúrájában a keresztény etika nemcsak a szűkebb értelemben vett egyházügyi vagy vallásügyi dolog, hanem az egyik meghatározó eleme volt például az Európai Uniónak is. Az Európai Unió alapító atyjai, mindahányan kereszténydemokrata politikusok voltak.
– tette hozzá a Jobbik politikusa.
A Jobbik országgyűlési képviselője hozzátette, Brüsszelben részt vett az Európai Keresztény Politikai Mozgalom közgyűlésén. Kiemelte, hogy a mozgalom, amelynek a Jobbik teljes jogú tagja egyhangú döntést hozott arról, hogy tevékenységét a jövőben Európai Keresztény Politikai Párt néven folytatja.
Leszögezte, a mozgalom tagjaként hazánkban van a kereszténydemokráciának és a keresztény szociális gondolatnak pártja, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom testesít meg.
jelentette ki a politikus.
Végül elmondta, hogy a hazai, nevében Kereszténydemokrata Néppárt sajnos szinte kizárólag csak a fideszes egypárti túlhatalomban gondolkodik.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »