A kanadai szövetségi bíróság tárt karokkal várja vissza a terroristákat Szíriából

A kanadai szövetségi bíróság pénteken kötelezte a kormányt négy, évek óta Északkelet-Szíriában fogva tartott kanadai állampolgár hazatelepítésére.

A döntés azután született, hogy Kanada bejelentette, beleegyezett az ügyben érintett 19 másik nő és gyermek hazatelepítésébe.

Ez lenne a dzsihadisták családjainak az ország által valaha szervezett legnagyobb mértékű ilyen művelete, és az első alkalom, hogy Kanada engedélyezi a Szíriában fogva tartott férfiak visszatérését.

A 23 állampolgár családja korábban pert indított a kanadai kormány ellen, többek között arra hivatkozva, hogy visszafogadásuk megtagadása sérti a jogok és szabadságok kanadai chartáját.

A bíró ítéletében utalt arra, hogy a fogva tartott négy kanadai férfi életkörülményei még nehezebbek, mint azoké a nőké és gyermekeké, akiknek a hazatelepítésébe Kanada nemrég beleegyezett, valamint arra, hogy nem emeltek vádat ellenük, és nem is álltak bíróság előtt.

Justin Trudeau kormánya eddig eseti alapon kezelte ezt a kérdést, és az elmúlt négy évben csak néhány nőt és gyermeket sikerült hazatoloncolni.

Hírdetés

Az Iszlám Állam terrorszervezet által létrehozott kalifátus 2019-es megszűnése óta a szélsőségesek soraiból származó nők és gyermekek hazatelepítése számos országban nagyon érzékeny kérdés.

Több nem kormányzati szervezet elítéli az érintett kormányok magatartását amiatt, hogy a dzsihadisták hozzátartozói – köztük több ezer gyermek – a szíriai kurdok által ellenőrzött táborokban élnek, ahol erőszakkal és nélkülözéssel szembesülnek.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint mintegy 30 kanadai, köztük 10 gyermek tartózkodik a szíriai táborokban.

Farida Deif, a HRW kanadai igazgatója az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, korábban számos nő és gyermek kapott levelet a kormánytól, amelyben jelezték, hogy megfelelnek a hazatelepítés feltételeinek.

A hatóságok nem pontosították, hogy a 23 férfit, nőt és gyermeket mikor fogják hazaszállítani, és nem jelezték, Kanadába való visszatérésük után büntetőeljárás indul-e ellenük.

Tavaly októberben Kanada hazatelepített két Szíriában fogva tartott nőt és két gyermeket. Ezt megelőzően, 2020-ban Ottawa engedélyezte egy árván maradt ötéves kislány hazatérését, miután nagybátyja pert indított a kanadai kormány ellen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »