A kanadai liberálisok ezt is elintézték: gendersemleges lett az ország himnusza

A kanadai szenátus elfogadta azt a törvényjavaslatot, aminek értelmében nemsemlegessé kell tenni az ország himnuszát, az O Canadát.

Mint arról már írtunk, Kanada Nemzeti Hitvallása, az O Canada tartalmaz egy strófát, melyben a férfiakat említi. A kanadai parlament szerint ez kirekesztő a nőkkel szemben.

Ezért a himnusz második sorát, az in all thy sons command, vagyis “(igazi hazaszeretet) vezérli az összes fiadat” sort in all of us commandra (“vezérel mindannyiunkat”) írják át.

Hírdetés

Ezt most már a szenátus is elfogadta, s már csak Kanada általános kormányzójának királyi jóváhagyására vár.

A törvényjavaslatot 2016-ban nyújtotta be egy amiotrófiás laterálszklerózisban szenvedő képviselő, Mauril Bélanger, aki azóta elhunyt. A törvény elakadt a szenátusban, a konzervatívok tiltakoztak a változtatás ellen. Egy hasonló törvényjavaslatot 2010-ben már elutasított az akkor még konzervatív többségű kanadai parlament. Az O Canada 1980-ban lett az ország hivatalos himnusza, azóta 12 törvényjavaslatot nyújtottak be a mű gendersemlegesítésére, 2013-ban pedig kampány indult a változtatás előmozdítása érdekében, többek között Margaret Atwood írónő is kiállt az ügy mellett.

Mandiner


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »