A kamrában, a hűtő mögött, anyaszült meztelenül találták meg a futónő támadóját

Még anyaszült meztelen volt Makai Viktória támadója, amikor kőbányai otthonában rátaláltak a nyomozók. Erről a X. Kerületi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka, Oláh Dávid beszélt a Zsaru Magazinnak.

A törzsőrmester elmesélte, hogy férje nem találta otthon a feleségét, amikor hazaérkezett, ezért elindult megkeresni. A Jászberényi út egyik szakaszán azzal szembesült, hogy valaki erőszakoskodik vele. A férfi lerángatta a feleségéről H. Istvánt, aki egy bokros rész irányába menekült.

A futónő később elmesélte, hogy mindössze pár száz métere volt már csak hátra, amikor észre vette, hogy valaki követi. Feszélyezte a helyzet, ezért jobbnak látta, ha elengedi. A nyomában loholó férfi azonban nem ment el mellette, hanem a földre rántotta. Amikor az áldozat felállt, és próbált segítségért kiáltani, a támadó befogta a száját, majd leütötte. A nő ismét a földre zuhant, megpróbált kiszabadulni, de ekkor a férfi megint ököllel ütötte az arcát. H. István aktust akart, és a hajánál fogva húzta a nőt egy kietlenebb részre. Ráparancsolt, hogy feküdjön a hasára, eközben pedig megszabadult a ruháitól.

Hírdetés

A férfi ezt követően kétszer is kísérletet tett arra, hogy megerőszakolja Makai Viktóriát. Ám nem volt merevedése, ezért ez végül meghiúsult. Ekkor ért oda a többgyermekes anyuka férje, aki véget vetett a támadásnak. Az asszonynak felrémlett, hogy egy közeli üzletben már többször is látta a támadóját. A részletes személyleírása után a nyomozók pedig azonnal a futónő által említett bolt felé vették az irányt. Az üzletvezetőtől megtudták, hogy a férfi nemrég indult el a munkahelyi buliból, ahol alkoholt is fogyasztott.

A sors fintora, hogy H. István felesége pont akkor üzent férje főnökének, amikor az a rendőrökkel beszélgetett. Arról érdeklődött, hogy mi történt urával a céges bulin, mert véresen ment haza. A nyomozók azonnal tudták, hogy hova kell menniük. Amikor kiértek a lakáshoz, a férfi felesége nyitott ajtót nekik. H. Istvánt a kamrában, a hűtő mögött találták meg anyaszült meztelenül.

Makai Viktória hihetetlen lelkierőről tett tanúbizonyságot a bestiális támadás során, támadója combján ugyanis több karmolásból és védekezésből eredő sérülést is találtak a nyomozók.

A BRFK nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy a letartóztatásban lévő H. István részletes beismerő vallomást tett-e, és hogy hol tart a nyomozás. Ennyit válaszoltak a Zsaru Magazin cikkét szemléző 24.hu-nak:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2018. október 14-én éjszaka érkezett bejelentés, hogy egy futónőt Budapesten a X. kerületben a Jászberényi úton ismeretlen személy támadott meg. A rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként az elkövetőt a bejelentéstől számított másfél órán belül lakcímén elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene szexuális erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás folyamatban van. A folyamatban lévő eljárás ilyen részleteiről nem kívánunk nyilatkozni.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »