A kamionon érkező Mikulás énekelt és táncolt, majd csomagokat osztott a gyerekeknek Nagymegyeren (FOTÓK és VIDEÓ)

A kamionon érkező Mikulás énekelt és táncolt, majd csomagokat osztott a gyerekeknek Nagymegyeren (FOTÓK és VIDEÓ)

A kamionon érkező Mikulás énekelt és táncolt, majd csomagokat osztott a gyerekeknek Nagymegyeren (FOTÓK és VIDEÓ) Kürthy Judit2025. 12. 07., v – 10:35 Nagymegyer |

Nem maradtak ajándékcsomag nélkül azok a gyerekek, akik csütörtök délután kilátogattak a nagymegyeri Mikulásváró rendezvényre. Személyesen is találkozhattak a Mikulással, aki manóival együtt egy kellemesen berendezett kamionnal érkezett a karácsonyi fényekkel kivilágított Bartók Béla térre, ahol több száz gyerek várta őket.

Csaknem ezer fős ünneplő tömeg gyűlt össze Nagymegyer városközpontjában, ahol adventi hangulattal, árusokkal és kézművesekkel teli utcával, amerikai autókkal, a legkisebbeknek pedig ringlispillel készültek a szervezők. A rendezvény megvalósulását több havi szervezés előzte meg, melynek oroszlánrészét az ismert helyi ceremóniamester, Lepke László végezte.

Megtelt a Bartók Béla tér

A jeles esemény előkészületei valójában már tavaly elkezdődtek, amikor túl voltak az első sikeres Mikulásvárón. 

„Az ötletgazda a feleségem volt”

 – ismerte el Lepke László, de a megvalósítás már az ő érdeme, valamint a helyi Dark Corvins motoros klubé, akik elnökükkel, Fehér Vincével az élen segédkeztek. A hívogató fények és karácsonyi dallamok már a kora délutáni óráktól csalogatták a lakosokat, akik javarészt családjaikkal együtt, gyerekekkel érkeztek. A Bartók Béla tér megtelt a sült gesztenye illatával, vattacukorral, ízletes gyümölcsökkel, édességekkel, különleges portékákkal, karácsonyi ajándéknak is tökéletes kézműves alkotásokkal, ízletes italokkal és játékokkal. Az árusok közül volt néhány, aki Magyarországról érkezett, de a javarészt hazai kereskedők várták az érkezőket.

Összefogás és közös erő

Hírdetés

Ez már a második Mikulásváró ünnepség volt Nagymegyeren az ő szervezésükben, az elsőt, mely egy egész napos rendezvény volt, a termálfürdő sétányán tartották tavaly, a Varga Hotel épülete előtt, melynek vezetői akkor ugyancsak támogatták a karitatív kezdeményezést. A helyszínt idén a városközpontba tették át, ahol idén ősszel megnyitották a motorosok új klubhelyiségét, mely az eseményt megelőzően raktárhelyiségként is szolgált. A motorosok biztosították a helyszínt, képeztek élő kordont és segítettek útba igazítani az érkezőket. A helyi Dark Corvins baráti motorosklubja, a Dark Eagles tagjai is tiszteletüket tették, akik ugyancsak segédkeztek a feladatoknál.

Minden gyereknek jutott csomag

Az eseményt egy gyűjtés előzte meg, melynek keretében a szülők leadhatták a személyre szóló csomagokat, melyet aztán névre szólóan vettek át a gyerekek a kamionban ülő Mikulástól. Összesen közel 150 darabot adtak le, a szervezők azonban további 150 csomaggal bővítették ki, melyeket jóakaratú támogatók, magánszemélyek és egyéni vállalkozók segítségével, illetve saját költségükön állítottak össze. Így mintegy 300 csomag talált gazdára, 300 gyereknek csalva mosolyt az arcára.

A rendezvényen elérhető árak java kedvezményes volt, a ringlispilért például az 5-6 eurós körönkénti ár helyett csak szimbolikus 2 eurót kellett fizetniük a szülőknek. 

„Nagyon hálásak vagyunk minden önzetlen felajánlásért, nekik köszönhetően jól érezhették magukat a gyerekek, és egyikük sem maradt csomag nélkül”

 – hangsúlyozta Lepke. Fehér Vince hozzátette, hogy a motorosok szombaton a dunaszerdahelyi kórházban jótékonykodnak, a gyerekosztályra mennek, ahová a mikuláscsomagok mellett számos más ajándékot is visznek, onnan pedig Somorjára indulnak tovább, testvérklubjuknak segédkeznek a helyi Mikulásváró ünnepségen, melyet ott ők szerveznek.

Jövőre is készülnek

„Az est csúcspontja a Mikuláskamion volt, amivel a Mikulás és manói érkeztek. A helyi nyugdíjas klub apró kulcstartókat készített a csomagokba. Voltak, akik anyagilag, és voltak, akik felajánlásokkal tettek hozzá”

 – mondta Lepke László, és már most kijelentette, hogy a nagy sikerre való tekintettel jövőre is összefognak, és újra megszervezik a Mikulásvárót. A rendezvény legmagasabb költségét, a kamion árát a település polgármestere, Soóky Marián biztosította.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »