A JÚNIUS HUSZONHATODIKÁRÓL HUSZONHETEDIKÉRE VIRRADÓ ÉJSZAKA
Ez a nap a Balsors Napja. Mármint az én életemben. Nem, nemcsak a tegnapról van szó, hanem hosszú évek, évtizedek tapasztalatáról. Mondanám, hogy a bolygók állása, mondanám, hogy valamiféle ősi átok, de az igazság az, hogy nem tudom, miért. A tény azonban tény. Ezen a napfordulón jó dolgok még nem történtek velem. Hogy a rossz dolgok mik voltak? Hagyjuk is. Higgyétek meg, hogy nagyon rosszak voltak. Halál, árulás, megcsalatás, baleset, mindenféle tragédia kijutott már. Így ilyenkor azt szoktam tenni, hogy szépen otthon maradok, sehova se megyek, és várom, hogy elmúljon az éjjel.
Nagyon szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy Nemzeti Tizenegyünk is e nap meccsel. És mintha az ördög kacsintott volna rám, cinkos mosollyal sátáni pofáján, úgy vágta a képembe a pásztázó kamera az első lelátós képet is: „Mohács”. Ennek a gyönyörű városnak a neve – az ott lakók nagy sajnálatára – még mindig egyet jelent a magyar sorstragédiával. És tudtam, hogy baj lesz.
Aztán… a baj ebben az évben elmaradt.
„De hisz 4:0-ra kikaptunk!” – mondhatják most egyesek, teljes joggal. Csakhogy, akik ezt mondják, azoknak fogalmuk sincs arról, mit is jelent a baj valójában. Mert baj akkor lett volna, ha csak állunk ott, a pályán, tizenegyen, és az égvilágon nem csinálunk semmit. Ám nem így történt. Egyszerűen csak annyi történt, hogy eljutottunk teljesítő képességünk határáig. Önmagunkat jócskán túlszárnyalva. Mint a kisdiák, akinek az apja alkoholista munkanélküli, az anyját meg csak a szappanoperák érdeklik, de ő mégis igyekszik az évek óta tartó verések és éhezések ellenére megfelelni az iskolában. Az ilyen gyerek a hármas bizonyítványnak is úgy örül, mint a különórákra járatott eminensek a kitűnőnek.
És ez a gyerek majd kijárja az általános iskolát, és gimnáziumba megy. Négyesre végzi el. Egyetemre is felveszik, ahol mindent felvesz, aminek a nevében szerepel az, hogy diák, és hogy hitel. De megcsinálja. Amíg szerencsésebben szocializált társai Tibi atya kocsmájában, Che Guevara mintás pólókban blaszfemizálnak a trendi kannás bor mellett, addig ő éjszakákat dolgozik át, hogy a mesterképzést is abszolválni tudja. S a PhD diplomát átvéve megkapja majd az alkoholista apjától, meg a szappanopera-kedvelő anyjától, hogy „könnyű neked, csak tanulnod kellett”. Ő pedig csak mosolyog rajta majd. Mert a kezdetektől tudta, hogy ez lesz. Hiszen, aki épp a cél felé tart, azt mindenki a botlásaiért szidja. Aki pedig célba ért, attól lekicsinylően elirigylik, amit elért.
A 4:0 tehát nem tragédia. Hanem iránymutató. Szeptemberben már tudni fogjuk, mit, és hogyan kell úgy csinálnunk, hogy a selejtezőket teljes szívvel végigküzdve, kijussunk a világbajnokságra. Mert oda is ki fogunk jutni. És ott is túljutunk az első körön.
Hogy aztán mi lesz? Ki tudja? De innentől már együtt sírunk, együtt nevetünk!
Forrás:facebook.com
Tovább a cikkre »
