Vagy háromtucatnyian állnak előttem, rövid idő múlva még többen mögöttem. A szabad ég alatt, a csepergő esőben – több órán át békésen, türelmesen (ahogy a kormányzati szlogen szól, felelősségteljesen) várja mindenki a sorát az egyik fővárosi mintavételi pontnál. A sor lassan halad, mégis azt érzi az ember, ez egy olajozott gépezet, ahol a tesztelést végzőknek még egy-két kedves szóra is futja. Mindenki tudja a dolgát, egészségügyi dolgozók, önkéntesek, katonák, rendőrök megállás nélkül dolgoznak, országszerte majd negyvenezren, amíg el nem fogy az antigénteszt vagy az igazoló okirat. Példa mindenre van.
És mégis, a nagy kísérletezés, ha döccenőkkel is, jól lezajlott. Mondhatni, megcsináltuk! S ehhez vajmi kevés köze van a politikának. Ezt a menetet a szervezők, a tesztet végzők és az emberek felelős hozzáállásával nyertük meg. A józansággal, amit a politikai hangzavar, a fejetlen információáradat és a félelemre játszó álhírek özöne sem rendített meg.
Mert a legtöbben megértették, az egészségügyi ellátás az összeomlás szélén, a kórházak nem bírják a további terhelést, a helyzet katasztrofális fordulatot is vehet.
Nincs recept, nincs egyértelmű megoldás a járványhelyzet kezelésére, így azt is nehéz megmondani, hogyan kell jól csinálni. Csak azt tudjuk, úgy nem, ahogy Igor Matovičék csinálják. Azzal is nehéz bármit kezdeni, ahogy az államfő, Zuzana Čaputová viszonyult a tömeges teszteléshez, a fő kétkedő szerepébe bújva. És hogy teljes legyen a paletta, az ellenzék is a minősíthetetlen jelzőt érdemli.
Čaputová ráérzett a lehetőségre, hogy Matovič népszerűsége nagyon megtépázódott, népes az elégedetlenek tábora, és pontokat szerezhet, ha vele szemben pozicionálja magát. Az ellenzék is vívja szánalmas harcát bizalmatlansági indítványával meg a mindent elutasításával, hogy meglegyen a napi 5 perc hírneve a híradókban.
A politika rossz arcát látjuk, minden torzulásával. A rendszer súlyos defektusát mutatja, hogy a rendkívüli helyzet, a vírus egyre vészesebb ütemű terjedése sem képes felülírni az önös érdekeket, a kisstílű hadakozásokat, az eldurvult személyeskedő hangnemet. Amiben végül is teljesen mindegy, hogy mit is akarnak a kicsodák. A cirkuszt a saját örömükre játsszák.
Persze, nincs az a felfokozott hadiállapot, amiben Igor Matovič ne tudna újabb és újabb meglepetésekkel szolgálni, főleg, hogy meggondolatlanságánál csak a merészsége nagyobb. Jómagam az első perctől hittem, a tömeges tesztelés ötlete nem ördögtől való, sőt, a maga nemében nagyon is jó kezdeményezés, mégis, a bejelentés pillanatában rendkívül merész vállalkozás volt. Nem azért, mert a nyugati világban példa nélküli, ilyen méretű tesztelés máshol még nem volt (bár a hatás szempontjából az sem utolsó, a világelsőség kellő teatralitással bejelenthető).
Egy ekkora nagyságú akció azonban nem lehet átgondolatlan improvizáció, amiről a leginkább érintettek: az egészségügyi dolgozók és az önkormányzatok élő adásban, az esti mese meg az esti film közti napi kormányfői kiosztó show-ból értesülnek. Ráadásul, aki a terv gyengeségeire figyelmeztetett, viselheti a fasiszta és a hazaáruló bélyegét. Rossz idők emlékezete ez, s méltánytalan azokkal szemben, akik nap mint nap a frontvonalban állnak.
A lehetőségek ismerete, a szakmai szervezetekkel való egyeztetés hiánya, a bejelentés módja, a körülötte zajló zavaros és félrevezető kommunikáció és a „másnap minden másképp van” gyakorlata joggal erősítette a kétkedőket és az elégedetlenséget. Ennek felelőssége alól az sem ad felmentést, hogy a kormányfő a cselekvés kényszere alatt áll, mert valóban tenni kell valamit a járvány megfékezésére. Csakhogy folyamatosan rombolja ennek esélyeit az újabb frontok megnyitásával.
Itt az ideje, hogy a hatalom és általában a politika változtasson, különben esélyünk sincs megnyerni a harcot. Az emberek – még ha ezerrel is tiltakoztak a nagy tesztelés ellen, végigcsinálták, mert megértették, az akció nem Matovič, Čaputová vagy Pellegrini támogatásáról szól. A teszteléssel magunknak és a környezetünknek tartoztunk.
A legrosszabb, ami most történhet, ha elhisszük, hogy ezzel megtettük a magunkét. Nincs vége, nem a szabadságlevelet kaptuk kézhez.
A neheze még csak most jön. A hétvégi siker könnyen fiaskóvá, eltékozolt energiává, kidobott pénzzé is válhat, ha nem követi átgondolt, hosszú távú stratégia, amit egyelőre még a kanyarban sem látni. Most már nem kellene elrontani.
(Megjelent Magyar7 c. 2020/44. számában)
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
