A jövőt talán még az Orbán-kormány sem tudja megállítani: Napelem-telepítési boom indul hazánkban

A jövőt talán még az Orbán-kormány sem tudja megállítani: Napelem-telepítési boom indul hazánkban

Napelem-telepítési boom indul Magyarországon; erre utal a múlt év végén beadott engedélykérelmek tömege – szemlézi az MTI a Világgazdaság szerdai számát. Azt ugyanakkor ne feledjük, hogy az Orbán-kormány ennek idén január elsejével igyekezett már elejét venni, és szigorított a vonatkozó szabályozáson – ragaszkodva a XX. századhoz és a paksi atommutyijához.

Az együtt mintegy 500 milliárd forintnyi projekt részben az importot, de 60 százaléka a hazai gazdaságot erősítheti.

Hírdetés

A leendő beruházók múlt év végén együtt 1350 megawattnyi ilyen kapacitás létesítésére kértek engedélyt – mondta Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke. Az emögött álló, mintegy 2500 kérelmet azért adták be a cégek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz a múlt év utolsó napjaiban, mert 2017. január 1-jétől az Orbán-kormány szigorúbb szabályokhoz kötötte a megújuló alapú beruházások támogatást, mások mellett bevezette a napsugáradót.

Az 500 milliárd forintnyi szolárprojekt kiadásaiból körülbelül 40 százalékot visz el az importnapelem beszerzése, 60 százalék viszont a telepítéshez szükséges kiegészítő eszközökre, illetve a szerelésre, telepítésre fordított összeg. Mintegy 300 milliárd értékben tehát közvetlenül is a magyar gazdaságot erősítő megbízások születhetnek. Kiss Ernő szerint viszont nem biztos, hogy az összes engedélykérelmet kedvezően bírálja el az energiahivatal, és az sem, hogy az engedélyezett beruházások mindegyike megvalósul – olvasható a Világgazdaságban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »