Mit tudunk azoknak az életéről, akikkel a leggyakrabban vitatkozunk? A női és a férfimozgalmak jövője szerintem részben azon múlik, hogy merjük-e ezt a kérdést magunknak is feltenni.
A férfiak ügyeivel foglalkozom, ezért magamon kezdem. Amikor egy nő elmondja, mitől fél hazafelé menet, tudok-e úgy figyelni rá, hogy közben már ne a válaszomat fogalmazzam? És ugyanezt a figyelmet szeretném attól is, aki egy férfit hallgat arról, milyen nehéz volt segítséget kérnie, amikor úgy érezte, mindent egyedül kell elbírnia.
Mindkét mozgalomnak dolga, hogy képviselje a hozzá forduló embereket. A nyitás ott kezdődik, amikor kíváncsiak leszünk arra is, milyen következményei vannak annak, amit mi kérünk, azok számára, akiknek más tapasztalataik vannak. Ehhez néha el kell ismernünk, hogy valamit rosszul láttunk. Máskor elég lenne végighallgatni egymást.
Ha erre képtelenek vagyunk, egyre zártabb, egyre sértettebb táborok maradnak. Mindegyik a saját vélt és valós érdekeit védi, és idővel már a másik jó szándékát is nehezen hiszi el. Ez a bizalmatlanság pedig velünk jön haza a vitákból. Ott lesz a párkapcsolatainkban, a barátságainkban és abban is, ahogyan a gyerekeink előtt nőkről és férfiakról beszélünk.
Nekem az volna a jövő társadalmi mozgalma, ahol egy férfiakért dolgozó ember a saját közösségében is szóvá teheti, ha egy nő tapasztalatát lesöprik. És ahol ugyanez magától értetődő egy női közösségben is, amikor egy férfi történetéről van szó.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
