A jordániai uralkodó Jeruzsálem szent helyeinek védelmére szólított fel

A jordániai uralkodó Jeruzsálem szent helyeinek védelmére szólított fel

2023. 04. 03.

A jordániai uralkodó Jeruzsálem szent helyeinek védelmére szólított fel a város muzulmán és keresztény vallási vezetőivel tartott vasárnapi ammani találkozóján.

Jordánia “mindig veletek lesz” – hangsúlyozta II. Abdalláh, miközben fogadta a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette delegációt. Hozzátette, hogy minden muzulmánnak kötelessége, hogy fellépjen a jeruzsálemi szent helyeket érintő korlátozások ellen.

A találkozóra akkor került sor, amikor Jordánia és Izrael között megnőtt a feszültség, miután egy izraeli miniszter tagadta a palesztin nép létezését.

Hírdetés

A király hangsúlyozta elkötelezettségét a “béke és harmónia” megőrzése mellett a jeruzsálemi al-Aksza mecset területén, amely az iszlám harmadik legszentebb helye, és amelyet Jordánia igazgat. A mecset a zsidók legszentebb helyén, a Templom-hegy déli oldalán található.

Az izraeli rendőrség pénteken megölt egy 26 éves izraeli arabot a Mecsetek tere közelében, azt állítva, hogy megpróbálta megragadni egy rendőr fegyverét, ezt azonban a fiatalember családja vitatja.

A jordániai uralkodó hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a keresztények elüldözésének, valamint a templomok és a keresztény tulajdon elleni ismételt támadásoknak Jeruzsálemben.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »