A Johns Hopkins egyetem sötét múltja

A Johns Hopkins egyetem sötét múltja

A Korányi Dávid és Bajnai Gordon által is látogatott amerikai egyetem „érdekes” dolgokba ártotta bele magát

A Korányi Dávid és Bajnai Gordon által is látogatott amerikai egyetem „érdekes” dolgokba ártotta bele magát

maga a névadó, Johns Hopkins legalább öt háztartási rabszolgát vallott magáénak. Nyíltan egy új világrendről álmodoznak, a hallgatókat származás és vagyoni helyzet szerint listázzák, a tudomány érdekében pedig az 1940-es években több száz guatemalai polgárt fertőztek meg szifilisszel. Aki kedvet kap hozzá, évente legalább 24 millióért tanulhat itt – írja az egyetemről készült összeállításában a Kontra.

A Baltimore-i, Maryland állambeli Johns Hopkins Magánegyetemet 1876-ban alapították, a Washington DC-ben lévő Paul H. Nitze School of Advanced International Studies (Nemzetközi Kapcsolatok, SAIS) nevű karát pedig 1943-ban hozta létre Paul H. Nitze és Christian A. Herter.

A tandíjakat és egyéb költségeket tekintve a mesterképzéseken az évi 60-80 ezer dollár (mai árfolyamon 24-32 millió forint) az átlag; Európában 44 ezer euró (17,6 millió forint) egyelőre, Kínában pedig 47 ezer dollár (19 millió forint). Az online, mesterdiplomát adó kurzusoknál évi 40 ezer dolláros (16 millió forintos) költségtérítéssel számolhatunk.

Persze vannak, akik szerencsésebbek, mint például Korányi Dávid, aki nemhogy ingyen tanulhatott, hanem még évi 25 millió forintos ösztöndíjat is kapott – jegyzi meg a Kontra.

A SAIS vezetőségét elnézve annyira nem meglepő módon meghatározó a demokrata, egészen pontosan Clinton-, illetve Obama-kormányzati bekötődés.

Hírdetés

És persze az USA-ban eleve más módszerekkel tartják számon a hallgatókat (akárcsak a bűnözőket), de az egyetemen gond nélkül listázzák őket faj és vagyoni helyzet szerint is. Nem annyira meglepő módon amúgy a teljes egyetemet tekintve az ázsiaiak (27 százalék) és a fehérek (26 százalék) vannak többségben – a feketék 8 százalékkal a sor végére szorultak. A vagyoni helyzetüket vizsgálva csak 18 százalék az alacsony jövedelmi környezetből származó egyetemi polgárok aránya, a többiek jómódúak – mutat rá a Kontra.

Elnézve legutolsó éves beszámolójukat (2021-ről 2022-re), minden téren elképesztően egészséges és nyereséges az egyetem, az összes karának gazdálkodása, legyen szó pénzállományról, tartozásokról vagy bevételekről, sőt: egyre inkább az. Tandíjakból, pénzügyi támogatásból, ösztöndíjakból, fizikai laborvizsgálatokból, szponzorált kutatásokból mind-mind növekedő bevétel látható az előző évhez képest.

A hozzájárulások, adományok, klinikai szolgáltatások, a kapcsolt intézményektől származó bevételek, állami támogatások (Maryland államtól) – szintén mind megugrottak.

Természetesen adományozni is lehet az egyetemnek: a legbőkezűbb támogatók között a demokrata párti filantróp, volt New York-i polgármester Michael Bloomberget és a filmproducer Sidney Kimmelt látjuk viszont – de az összesített lista alapján a Bill és Melinda Gates Alapítvány a legkitartóbb, legnagylelkűbb mecénás, többek között a kanyaró elleni védőoltás finanszírozásáért. 

A honlapon több nyelven is elérhetőek a szolgáltatások, ahol a kedves beteg teljes „megerősítőműtét-sorozatát” végigkísérik a másodlagosoktól az elsődleges nemi jellegek átfaragásáig.

Bár konkrét árakat nem látni a honlapon, egy 2015-ös írás szerint a Hopkins kutatócsoportja megállapította, hogy a transznemű emberek első öt évében az orvosi ellátás 34 ezer és 43 ezer dollár (mai árfolyamon kb. 13,6 és 17 millió forint) közötti költséget jelentett évente – írja a Kontra.

2019-ben a Johns Hopkins Egyetem engedélyt kért a Marylandi Közgyűléstől egy magánrendőrség létrehozására, amely a három Baltimore-i egyetemen és környékén járőrözhetne. Ezt a lépést több szomszédos közösség és a Johns Hopkins Egyetem hallgatóinak 75 százaléka ellenezte, valamint 90 professzor írta alá a tervet ellenző nyílt levelet. A fekete oktatók konkrétan attól tartanak, hogy a rendőrség a színes bőrűeket veszi célba, szóval innen fúj a szél.

A teljes írás ITT olvasható el.

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »