A jogerős ítélet és a végrehajtási eljárás ellenére sem hajlandó bocsánatot kérni a libanoni orvos a magyar asszonytól

A jogerős ítélet és a végrehajtási eljárás ellenére sem hajlandó bocsánatot kérni a libanoni orvos a magyar asszonytól

Végrehajtási eljárásban kötelezi a Miskolci Törvényszék Daher Pierre volt fideszes országgyűlési képviselőt, kazincbarcikai kórházigazgatót, hogy kérjen bocsánatot egy általa megsértett asszonytól. Önszántából ugyanis ezt a gesztust a jogerős bírói ítélet ellenére eddig nem tette meg. Daher Pierre azt mondja, "nincs miért elnézést kérnie".

Hírdetés

Daher Pierre a Kazincbarcikai Kórház igazgatójaként sértette meg Czipfelné Krisztián Katalin emberi méltóságát, amikor 2013. március 21-én azt kiabálta: „Vedd ki innen a lábadat, kidoblak a kórházból!”, közben pedig karját fogva megpróbálta őt kitolni az irodájából. (Hangfelvétel itt.) Az asszony, aki a helyi kórház megmentésére alakított civil mozgalom egyik képviselője volt, meg akarta kérdezni az intézmény vezetőjét, mi az igazság az egyes részlegek bezárásáról. Bekopogott a kórházigazgatóhoz, ám szavai szerint Daher Pierre, miután megtudta, hogy mi járatban van, tűrhetetlen hangnemben kiabálni kezdett vele, megpróbálta durván kitessékelni az irodájából, miközben két kézzel szorongatta és tekergette a karját.

Daher Pierre 2010–2014 között volt fideszes országgyűlési képviselő, ma már nem tagja a pártnak.

A bíróság igazolva látta a kórházban történteket, s kimondta: az igazgató nemcsak az emberi méltóságát, hanem Czipfelné jó hírnevét is megsértette, amikor később egy nyilatkozatában őt „korábban pszichiátrián kezelt asszonynak” minősítette. Mindezek miatt első fokon 400 ezer forintot kellett volna fizetnie az őt feljelentő felperesnek, s kötelezték, hogy egyrészt magánlevélben, másrészt a saját költségén az MTI-nél közzétett nyilatkozatban is kérjen elnézést az asszonyt ért jogsértések miatt. A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla végül úgy döntött: nem személy szerint Daher Pierre-nek, hanem a Kazincbarcikai Kórháznak kell kifizetnie a 400 ezer forintot, mert az igazgató az intézményben, munkaidőben követte el a cselekményt.

Czipfelné azonban a jogerős ítélet ellenére hiába várta Daher Pierre sajnálkozó levelét és a nyilvános elégtételt. Azért, hogy ezt megkapja, végül végrehajtási eljárást indított. A törvényszék most határozatban kötelezte a volt fideszes képviselőt: magánlevélben, s a Magyar Távirati Irodán keresztül is kérjen bocsánatot az asszonytól. Az orvos igazgatót egyébként korábban a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj Zemplén megyei etikai bizottsága is elmarasztalta az ügy miatt. Megállapították, hogy a Kazincbarcikai Kórház vezetője súlyos etikai vétséget követett el, amikor egy interjúban nyilvánosságra hozta azt az orvosi titoknak minősülő tényt, miszerint a kórház elleni tüntetések egyik fő szervezője korábban pszichiátriai kezelésben részesült. Ráadásul az orvosi titkot az igazgató-képviselő szándékosan és abból a célból fedte fel a nyilvánosság előtt, hogy ezzel a panaszost lejárassa, tevékenységének hitelességét megkérdőjelezze a lakosság előtt. A megrovás mellé a kamara akkor közel 300 ezer forint büntetéssel is sújtotta az orvost.

Az esetről hírt adó Népszabadság megkereste Daher Pierre-t, aki azt mondta: nem akar foglalkozni ezzel az üggyel, s szerinte nincs miért elnézést kérnie akkor sem, ha erre bírósági végzés kötelezi. A lapnak pedig azt ajánlotta: írjanak inkább a migránsügyről, ne róla.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »