A klasszikussal szólva, a nemzetközi helyzet fokozódik. Magyarország és Szlovákia bajban van. Az Európai Bizottság éves jelentése szerint, amelyet most hoztak nyilvánosságra, ebben a két EU-s tagországban áll a legrosszabbul a jogállamiság szénája. Igaz, hogy közben, még a múlt pénteken, Magyarország és Szlovákia felé az ukrán vezetés elzárta a Barátság kőolajvezetéken csordogáló Lukoil-kőolaj csapját, veszélybe sodorva a két ország energiaellátását, de hát kit érdekel ilyen semmiség, amikor a korrupció, a bíróságok és a közmédia állítólagos függetlensége sokkal égetőbb probléma? Ráadásul már tavaly megállapították, hogy Ukrajna nagyot lépett előre a jogállamiság terén. Márpedig amit Brüsszel megállapít, az meg van állapítva, elvtársak.
De mi is lehetne fontosabb ebben a forró nyárban, amikor naponta százával, ezrével halnak meg fiatal ukránok és oroszok egy értelmetlen háborúban, mint az, hogy milyen módon szabályozza például Lengyelország az interrupció kérdését? (Amelybe, úgy tűnik, Tusknak, a lengyel demokrácia bajnokának is beletörik a foga.) Ilyen szörnyű és tarthatatlan helyzetben az európai országoknak természetesen össze kell zárniuk, mint annak idején a római hadseregben a falanxnak, és útját kell állni a sok-sok szélsőségnek. Például karanténba kell zárni az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakcióját, mert aláássa az európai értékeket. Amit majd a szélsőballal összefogva fogunk megmenteni, elvtársak.
De mik is azok az európai értékek? Elsősorban is a világ egyik legjobban fizetett politikusának, Ursula von der Leyennek (tudják, az a nő, akit mutyival választottak meg újra az EB elnökének) a csengettyűje, amelyet évi 364 ezer dollárért rázogat. Ebben a csengőcskében manifesztálódik az európai polgárok jóléte, elégedettsége és biztos jövője. Ezt a csengőt biztosan nem fogják beolvasztani ágyúnak, mint tették azt a harangokkal a Habsburgok számtalanszor Magyarországon.
De most tényleg, elhiszi valaki, hogy ennyi véletlen egyszerre történjék meg? Hogy néhány nap leforgása alatt, a békemisszióért cserében – amit a tehetetlen uniós vezetők helyett lépett a magyar miniszterelnök – Borell elvtárs afféle modern Búvár Kundként, felrúgva minden szabályt és uniós szokást, bejelenti, hogy megfúrja az EU-s külügyminiszterek budapesti tanácskozását? Hogy megérkezik a magyar kormánynak a fizetési felszólítás Brüsszelből az Európai Bíróság által nagyvonalúan a hetvenszeresére emelt, kétszázmillió eurós büntetés kifizetésére? (Cserébe azért, hogy Magyarország védi a schengeni határokat.) Hogy Zelenszkijék (hálából Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségéért) elzárják a kőolajvezeték csapját? S hogy Brüsszel a magyar és a szlovák tiltakozás ellenére hallgat, mint tetű a var alatt? Pontosabban nem hallgat, hanem egy szóvivő által kijelenti: nincs itt semmi látnivaló, semmi gond az ukrán jogállamisággal. Igaz, hogy ez a goromba lépés felér egy szabotázzsal, azért „nem olyan súlyos a helyzet”, mintha még súlyosabb lenne.
Mi jöhet még ezek után, kérdi az európai halandó, akiben még pislákolt valamicske remény az Európai Unió igazságos működését tekintve. Mit várhat például az a tizennyolc-húszmillió polgár, akinek semmibe vették az akaratát, és az általuk megválasztott képviselőket egyszerűen cserepadra ültették? Hiszen ezek már a látszatra sem adnak!
Durván és pökhendien végzik a feladatukat, amiket valahol valakik rájuk szabtak, s a magyar és szlovák kormánytól érkezett panaszra nem hogy gyorsan reagálnának, inkább mismásolnak, és szinte a támadónak adnak igazat, amely két uniós tagországgal szemben lépett fel minősíthetetlenül. S a legújabb hírek szerint az uniós gazdák támogatásából szeretnének lecsippenteni csekély félmilliárd eurót, bár állítják, ez még nem végleges, majd szeptemberben visszatérnek a témához. Hiába, sokba van nekünk ez a proxiháború, amihez semmi közünk.
Az európai halandó azt a botrányos kérdést is felteheti: ki háborúzik itt kivel? Ki a szövetséges, és ki az ellenség? Mert Magyarország azon túl, hogy megvétózta a legújabb, Ukrajnának adandó támogatást, akár le is kapcsolhatná az elektromos vezetéket, aminek köszönhetően például ukrán kórházak tudnak létezni. Vagy megakaszthatná a tranzitforgalmat az államhatáron. Aztán követhetnék egymást a pofonok, amelyek után Európában nem szokták feltenni a kérdést: ki adta az elsőt? A magyar kormányt azonban nem gerillák alkotják, hanem úriemberek, akik nem mellesleg patrióták. Akárcsak a szlovákok.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
