Az EP-baglyok persze nem tévesztendők össze a valódi madarakkal, főleg azért nem, mert a bölcs jelző egyáltalán nem illik rájuk.
Az Európai Parlament plenáris ülésén, amelyen a Sargentini-jelentést vitatták meg, Szájer József nagyon találóan fogalmazott: „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Ezt a mondást mifelénk azokra használják, akik az ártatlant azzal vádolják, amiben ők maguk a bűnösök.” Azok ugyanis, akik Magyarországon a jogállamiságot és a demokráciát hiányolják, még a hazánk ellen indított eljárásra vonatkozó legalapvetőbb szabályokat sem tartották be.
Az EP-baglyok persze nem tévesztendők össze a valódi madarakkal, főleg azért nem, mert a bölcs jelző egyáltalán nem illik rájuk. Az EP-baglyok legfőbb jellemzője ugyanis az, hogy miközben egyfolytában az európai értékekről, a demokráciáról, a jogállamiságról és a szabadságról huhognak, saját ideológiai börtönükből – finanszírozóik rabigája alatt – képtelenek meglátni a valóságot.
Az ülésen jelen volt – éppen Szájer József mellett ült – a főbagoly is, Manfred Weber, akinek a huhogása a legszánalmasabban hangzott. Ő ugyanis nemcsak az eljárási szabályok megsértésére adta áldását: miközben a magyar jogállamiság hiányáról huhogott, nem gondolt saját hazájára, Németországra, ahol a jogállamnak és a demokráciának mára már nyoma sem maradt.
Amikor Szájer József elmondta felszólalásában, hogy a jogállamra a jog uralma jellemző, tehát az, hogy betartják a jogszabályokat, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének nem jutott eszébe saját kancellárja, aki Horst Seehofer 2016-ban tett megállapítása szerint a nyitott határok politikájának fenntartásával a „jogtalanság uralmát” teremtette meg Németországban. Az akkor még bajor miniszterelnök, Horst Seehofer szerint ugyanis az, hogy a szövetségi kormány nem védte meg az ország határait az illegálisan, papírok nélkül érkező bevándorlóktól, tartós jogsértésnek minősült.
Horst Seehofer a menedékkérőknek a német határról való visszafordítását 2015 óta többször követelte a schengeni külső határok védelmével együtt, hogy megszűnjön a szívóhatás Európa belsejébe, amit a nyitott határok politikája eredményezett. A schengeni külső határok védelmének kötelezettségét a magyar kormány a fizikai és jogi határzár létrehozásával elsőként teljesítette.
Azt, hogy Magyarország a határzár fenntartásával a jogszabályok által előírt védelmi kötelezettségének tesz eleget, amellyel Németországot, sőt az egész Európai Uniót is védi, Angela Merkelnek három év alatt sikerült felismernie. Horst Seehofer szerint azonban azok az államok is kifejezik szolidaritásukat Európával szemben, amelyek a külső határok védelmében áldozatokat hoznak. A határzárat a Manfred Weber által hőn szeretett álcivil szervezetek azonnal támadni kezdték.
Az a kérdés, hogy a német kancellár jogsértést követett-e el azzal, hogy a parlament megkérdezése nélkül nyitotta meg a határokat a migránsok előtt, a mai napig élénken foglalkoztatja nemcsak a német jogászokat, hanem az AfD-t is. A bevándorlásellenes párt idén tavasszal a kérdés megvizsgálására az alkotmánybírósághoz fordult, mert a határok önkényes megnyitásával a kancellár szerintük is a „jogtalanság uralmát” valósította meg.
Amint elmondták, a kancellárnak is be kell tartania a törvényeket, amelyek szerint az egész közösséget érintő, fontos döntések előtt ki kell kérni a parlament állásfoglalását. Megjegyzendő, hogy a demokráciadeficittel vádolt magyar kormány a bevándorlás kérdésében nemcsak az Országgyűlést kérdezte meg, hanem népszavazást és nemzeti konzultációt is tartott, amelyeket az álcivil szervezetek minden eszközzel igyekeztek megakadályozni.
Amikor Horst Seehofer immár szövetségi belügyminiszterként elhatározta, hogy a menekültügyi eljárás területén rendet csinál, az általa kiadott úgynevezett mestertervben a menedékkérőkkel szemben érvényesíthető szankciók következetesebb alkalmazását is előirányozta. Így a terv tartalmazza, hogy felül kell vizsgálni azoknak a védelmét, akiket bűncselekmény miatt elítéltek. Akik tartózkodási jogukkal visszaélve bűncselekményeket követnek el, nem maradhatnak az országban.
A dokumentum értelmében azoknak a kérelmét, akik menedékkérelmük benyújtása után visszautaznak azokba az országokba, ahonnan elmenekültek, semmisnek kell tekinteni. A menedékkérőket a terv szerint erőteljesebben kellene együttműködésre kötelezni személyazonosságuk megállapításához, sőt az elismert menekülteket is szankcionálni kellene, ha a menekülésre okot adó körülmények felülvizsgálata során nem hajlandók adatokat szolgáltatni.
El kell kerülni ugyanis, hogy a menedékkérők kérelmük elbírálása alatt vagy után eltűnjenek a hatóságok látóköréből vagy valódi identitásukat eltitkolják. Azoknak is súlyosabb következményekkel kellene számolniuk, akik nem vesznek részt az integrációs kurzusokon. Azoknak pedig, akiknek a menedékkérelmét elutasították, ténylegesen el kellene hagyniuk az országot. A mesterterv előszava szerint a jog következetes végrehajtása erősíti a jogállamba vetett bizalmat. Nemrég azonban az is kiderült, hogy olyan migránsok is menekültstátust kaptak, akiknek ez a jogszabályok alapján nem járt volna.
A mestertervben leírtakból arra következtethetünk, hogy a Németországba érkezett menedékkérőkre vonatkozó jogszabályok megsértése nem járt valódi jogkövetkezményekkel. Mindez oda vezetett, hogy a bevándorlókban az a kép alakult ki, hogy nemcsak a menekültügyi szabályokat nem kell betartaniuk, hanem bármit megtehetnek, mert jogellenes tetteik úgyis szankciók nélkül maradnak. Ezt a helyzetet az is elősegíthette, hogy a menedékkérőket segítő, úgynevezett jogvédő szervezetek folyamatosan azt sulykolják a migránsokba, hogy nekik – mint „menekülteknek” – csak jogaik vannak, kötelezettségek nélkül. A jogvédelem e szervezetek esetében ugyanis azt jelenti, hogy a migránsokat meg akarják védeni a rájuk vonatkozó jogszabályoktól.
A Horst Seehofer által tervezett intézkedéseket például a Németországban működő Soros-szervezetek azonnal támadni kezdték. A „jogtalanság uralmát” azonban nemcsak a bevándorlók, hanem a németek is észrevették. Ennek pedig logikus következménye az, amit ma Chemnitzben látunk, ahol a német állampolgárok a törvény előtti egyenlőség és a jogállam helyreállítását követelik, valamint azt, hogy az állam tegyen eleget legfőbb kötelezettségeinek: védje meg állampolgárait és tartsa fenn a közrendet.
A német jogállamisággal kapcsolatban megemlíthetjük még azokat a németországi demonstrációkat is, amelyeket a bevándorlók áldozataivá vált nők emlékét ápoló mozgalom, a 120 Dezibel szokott rendezni, és amelyiknek jelszava: „A határok biztosítása a nők megvédését jelenti!” A mozgalom azért kapta ezt a nevet, mert a német nők, nem bízva többé az állam védelmében, táskájukban egy 120 decibeles riasztókészüléket kénytelenek hordani. Érdekes, hogy az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága, amely szerint Magyarországon olyan aggasztó a nők helyzete, hogy a jogállamiságnak is befellegzett, a német nőket ért atrocitások miatt nem aggódik.
Most pedig Angela Merkel – az önkényes, abszolút uralkodás jelképének tekintett XIV. Lajos francia királyt túlszárnyalva, azt gondolva magáról, hogy „Európa én vagyok!” – azt a tervet támogatja, amely szerint az unió külső határokkal rendelkező országainak át kellene adniuk nemzeti kompetenciájuk egy részét a Frontexnek, és a legális bevándorlást is lehetővé kellene tenni. Mintha Angela Merkel máris elfelejtette volna, hogy elegendő támogatottság hiányában fél évig kínlódott a kormányalakítással és egy ingatag nagykoalíció összetákolásával.
Mindeközben Manfred Weber az öt bajor képviselő közül egyedül azért szavazott igennel a Sargentini-jelentésre, mert a kétharmados stabil támogatottsággal rendelkező magyar miniszterelnök a CEU és az álcivil szervezetek tekintetében nem mutatott kompromisszumkészséget. Manfred Weber a salzburgi csúcstalálkozó előtt azt nyilatkozta, hogy más tagállamokban is meg kellene vizsgálni a jogállamiság helyzetét.
A sort érdemes lenne Németországgal kezdeni.
Gedeon Magdolna
A szerző jogász, egyetemi docens
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
