Egyre különösebb irányban halad az általunk a rendszerváltás előtt ájultan csodált nyugati demokrácia. Mint valami csodálatos, azúrkék tenger fölött lebegő mesevilágra, úgy bámultunk innen, a vasfüggöny itteni oldaláról a túloldalra, telve ámulattal és sóvárgással, hogyan élnek a Lajtától és a Morva folyótól nyugatra élő kultúrnépek.
Honnan is sejthettük volna, hogy ott milyen „világrend” készülődik, amelynek mi is a részesei leszünk? Hamar kiderült, hogy még jóformán ki sem hevertük a kommunizmus évtizedeit, már nyomják a nyakunkba ugyanazt az elnyomó ideológiát, csak pepitában. Hogy a nyugati féltekén hogyan képzelik el a demokráciát, annak naponta látjuk a példáit a különféle mozgalmak randalírozásában, a civilizáció és a keresztény kultúra alapértékeinek megcsúfolásában, a liberális sajtó agymosó hazugságaiban, amihez a (természetesen nem létező) háttérhatalom lelkesen asszisztál. Mit asszisztál! Irányítja. Az óriáscégek és az azokat birtokló milliárdosok szűk köre másképp képzeli el a világrendet, és tesz is érte, hogy megváltoztassa.
Már az hátborzongató anomália, hogy lassan kormányzati tényezőkkel teszik egyenlővé a senki által meg nem választott (ezért senkinek nem felelő – csak a gazdáiknak) NGO-kat és álcivil szervezeteket. Ám eddig még abban reménykedtünk, hogy az abnormalitás ellen fel lehet venni a harcot, hiszen jog is létezik a világon. De mi van akkor, ha már az igazságszolgáltatás is őket szolgálja?
Néhány hete a hivatalos Amerika ünnepel, a Mélyamerika pedig döbbenten néz maga elé, mi történik. A „hivatalos” jelző alatt természetesen a regnáló – demokrata – hatalom és a mögötte álló neomarxista-liberális csürhét kell érteni. Amerikában ugyanis olyan bírósági döntés született, amely átírhatja a „korlátlan lehetőségek” hazájának a joggyakorlatát. Mindhárom vádpontban bűnösnek találták Derek Chauvin rendőrtisztet, aki akár negyven év börtönt is kaphat azért, mert percekig a nyakán térdelt egy százötven kilós bűnözőnek, aki ellenállt a rendőri felszólításnak, és be volt drogozva. A bűnöző meghalt, mert mellesleg szívbeteg volt és Covid-vírussal is fertőzött. A bűnöző aranykoporsója előtt ott zokogott mindenki, aki számít, míg a rendőrt, aki kétségtelenül durván járt el, úgy leültetik, hogy belezöldül. De legalábbis vénember lesz, mire szabadulhat.
Az amerikai elnök a jog fényességes győzelmének tartotta az ítéletet, nem csoda, hiszen imádkozott is azért, hogy „megfelelő ítélet” szülessen.
Jogi szakértők szerint is várható volt, hogy a rendőrtisztet elítélik, ellenkező esetben elszabadult volna a pokol. Kérdés már csak egy aprócska van ezek után: hol tart a jog a korlátlan jogok birodalmában, ha médianyomásra, az ordítozó tömeg erejének engedve hoz a „független” bíróság ítéletet?
De nem kell Amerikába menni ahhoz, hogy farkasszemet nézzünk a „szép új világ” kísértetjárásával. Mert ami Olaszországban zajlik, az sem nevezhető az igazság és a jog csimborasszójának. Palermóban másodszor is bíróság elé állították Matteo Salvini volt belügyminisztert, ezúttal túszejtés vádjával. Egyszer már megpróbálták ráhúzni a vizes lepedőt, akkor még „csak” személyiségi jogok megsértésével vádolták, mivel egy német migránstaxit nem engedett kikötni. A törvény szerint ugyanis minden civil hajónak ott kell kikötnie, ahonnan származik. A belügyminiszter pedig (összhangban a kormánnyal) tovább küldte a hajót. Az első esetben még felmentette a római bíróság Salvinit.
A túszejtés esete úgy történt, hogy Salvini, szintén belügyminiszterként 1919 augusztusában a biztonsági törvényekre hivatkozva nem engedett kikötni Lampedusa kikötőjében egy újabb migránscsempész spanyol hajót, a fedélzetén 147 illegális bevándorlóval. Salvini „bűne” ismét csak annyi volt, hogy a törvények szerint járt el, vagyis teljesítette a kötelességét.
Az üggyel kapcsolatban érdemes tudni, hogy az egyik migránshajó két kapitányának „hőstettét” magas kitüntetéssel ismerte el Párizs főpolgármestere. Pedig bebizonyosodott, hogy az embercsempészek keze alá dolgoztak, és részvételükkel súlyos bűncselekmények elkövetését segítették elő. Kitüntetés lett a büntetésük, míg Salvininek évek óta védekeznie kell. Mert vannak olyan csodák, hogy a jog elfordul az igazságtól, és a jogtalanság oldalára áll.
Hogy még közelebbi vizekre evezzünk, álljon itt a Népszava kontra Vejkey Imre személyiségi jogi per példája. A kereszténydemokrata képviselő azért jelentette fel a lapot, mert az minősíthetetlen karikatúrát közölt. A karikatúrán Müller Cecília országos tiszti főorvos a keresztre feszített Jézus előtt állva azt mondja: „Alapbetegsége függőséget okozott.” A kereszténygyalázó förmedvényen a bírónő nem talált semmi kivetnivalót, mert szerinte „csak egy vicces alkotásról van szó”. Úgy utasította el az indítványt, hogy meg sem hallgatta a személyesen megjelent felperest. A karikaturistát természetesen (MUOSZ) kitüntették, a kereszténydemokrata képviselő pedig fizetheti a perköltséget.
Eltekintve attól, ki hogyan értelmez egy karikatúrát, művészi alkotásnak tartja-e, esetleg ártatlan viccnek, azért kíváncsi lennék, hogyan ítélkezne a kedves bírónő, ha egy pajkos kis rajzon magára ismerne, amint éppen percenkénti hatvanas nyelvcsapással fényezi az őt feltételezhetően „érzékennyé tevő”, bírókat fejtágító civilek hátsó felét? Mert normális ember nem gondolhatja komolyan, hogy egy karikatúra nem merítheti ki a személyiségi jogok megsértésének a fogalmát, egy köztiszteletben álló ember bemocskolásának a tényét. Feltéve, ha elég durva és közönséges.
Az inkriminált karikatúrán ugyanis a tiszti főorvos asszony, ha úgy tetszik, mellékszereplő: a rajz célja a keresztény emberek szíve közepébe lőtt mérgezett nyíl volt. A kereszténygyalázás egyébként is hálás témája némely balos-liberális terméknek, akik jobb érvrendszert nem találva, a gúnyban és a mocskolódásban vélik megtalálni a politikai vitakultúra általuk eredményesnek vélt eszközét.
Visszakanyarodva egy mondat erejéig Amerikába: nem szeretnék ma rendőr lenni arrafelé. Egyrészt azért, mert sok rendőr veszíti el az életét az igazság és a rend védelmében, másrészt, mert lassan a jog is ellenük fordul. Márpedig ennek csak egy végkimenetele lehet: az anarchia. Amerika pedig közelebb van, mint gondolnánk, mert hosszú a kezük és sok a pénzük a (természetesen nem létező) háttérhatalom tagjainak.
De amíg Magyarországon csak az állam pumpolása volt a céljuk a „független” jogászoknak és bíráknak, akik az állammal milliókat fizettettek ki „szegregált” családok iskolakerülő gyerekeinek vagy a börtönbiznisz nevű társasjáték patyolattiszta résztvevőinek, attól még csak a közfelháborodás lehet a társadalom reakciója. De mi lesz akkor, ha a jog nem elégszik meg ennyivel, és még hűségesebb szolgálóvá válik?
És akkor még Szlovákiát nem is említettük.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/18-as számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
