A jobbikos Szilágyi nem száll le a bukott gyűlöletpárt gigamutyijáról

Különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt ismét nyomoznak a Szabad Demokraták Szövetségének tartozásai ügyében – írta a Magyar Nemzet szerdán. Mint felidézték, az egykori liberális párt által felhalmozott több száz millió forintos adósság miatt tavaly Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő tett feljelentést különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt.

Az SZDSZ – más parlamenti pártokhoz hasonlóan – 2008-ban vett fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) ingatlanvásárlásra. A pártnak az MFB csaknem 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, ám a liberálisok szinte egyáltalán nem törlesztették a kölcsönt – írta a Magyar Nemzet.

Hírdetés

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője az MTI megkeresésére megerősítette, hogy az ügyben a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nyomozó hatóság nyomozást megszüntető határozatát hivatalból hatályon kívül helyezte és a nyomozás továbbfolytatását rendelte el. Ennek indoka, hogy a nyomozó hatóság a tényállást nem derítette fel teljeskörűen, így a nyomozás megszüntetésére idő előtt és megalapozatlanul került sor – tette hozzá.

A nyomozást – melynek határideje május 14. – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda teljesíti. A folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban további tájékoztatást a nyomozó hatóság adhat – közölte Bagoly Bettina.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »