A Jobbiknak szüksége lenne Vona Gábor segítségére

Vona Gábor felcsapott vloggernek, az egyik videójában arról beszélt, hogy ezt a kormányt választáson nem lehet megdönteni. A Jobbik volt elnöke szerint az ellenzéki pártoknak egyetlen esélyük van: túlélni ezt az időszakot. Tóth Kriszta az ECHO TV Civil kör című műsorában beszélgetett a témáról vendégeivel, Simon János politológussal, Németh Alajos rockzenésszel és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal

Németh Alajos szerint Vona Gábor elvesztette a szavahihetőségét azzal, hogy otthagyta a saját pártját. Ilyenre a történelemben nem volt példa, pártvezér mindig úgy került máshová, hogy leváltották. De az, hogy valaki magától kiszálljon, az sértő a párttagokra nézve – hangsúlyozta. Egy vezért nem lehet lecserélni úgy, hogy másnap beteszek egy másikat a helyére – jelentette ki a rockzenész.

Hírdetés

Simon János szerint az, hogy a párt vezetéséről lemondott Vona, az rendben van, a pártból való kilépés nem volt egy korrekt lépés. A Jobbiknak szüksége lenne Vona Gábor segítségére, legalább legyen ott szimbolikusan közöttük és viselje a nehéz időszakban is a terheket – tette hozzá a politológus.

Lomnici Zoltán a jövőre nézve reálisnak tartja a Jobbik, az LMP és a Momentum összefogását, és azt, hogy Vonából valamilyen pártok feletti vezető lesz. Ez egy érdekes turmix lesz – vetítette előre az alkormányjogász.

echo tv


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »