A Jobbiké a legelszántabb szavazóbázis

A Jobbiké a legelszántabb szavazóbázis

A Závecz Research legújabb közvélemény-kutatása alapján úgy tűnik, hiábavaló volt a Fidesz elmúlt időszakban a Jobbik ellen csúcsra járatott hazugságcunamija: az ellenzéki erő stabilan őrzi második helyét, szavazóinak bizalmát pedig nem sikerült megingatni.

Bár a pártok közül továbbra is a Fidesz népszerűsége a legmagasabb, a Jobbik magabiztosan őrzi második helyét.

A teljes népeség körében a kormánypárt valamelyest veszített népszerűségéből, így jelenleg 28 százalékon áll. Ebben a kategóriában a Jobbik 13 százalékkal stabil második, az MSZP 11, míg a DK 5 százalékkal követi. Az LMP 3, a Együtt 2, a Liberálisok, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd pedig 1-1 százalékkal követik.

A bizonytalanok aránya két százalékponttal 34 százalékra nőtt.

A biztos pártválasztók között is vezet a Fidesz, de novemberre még a szeptemberi eredményüket is sikerült alulmúlniuk, így 44 százalékon állnak.

Ebben a kategóriában a Jobbik 21 százalékkal a második, ezzel a legerősebb ellenzéki erő egy hónap alatt 9 százalékponttal (32-ről 23 százalékpontra) csökkentette a közte és a kormánypárt között lévő különbséget.

Hírdetés

Az MSZP itt 16, a DK 8, az LMP 5, az Együtt 3 százalékon áll. A Kétfarkú Kutyapárt, a Liberálisok és a Párbeszéd itt is csak 1 százalékot hoz.

A Jobbiké a legelkötelezettebb tábor

A választói hűség tekintetében a Jobbik teljesít a legjobban: szavazóik 77 százaléka biztos benne, hogy 2018-ban a pártra adja majd a voksát.

Az MSZP-szavazók 72, a Fideszre voksolók viszont mindössze 62 százaléka vette biztosra, hogy két év múlva is mostani szimpátiája szerint szavaz.

A DK-szimpatizánosk 65 százaléka gondolja úgy, hogy két év múlva is kiáll a Gyurcsány-párt mellett, míg az LMP szavazóinak fele úgy érzi, ők valószínűleg másra ikszelnek majd.

A válaszok alapján tehát szinte biztos, hogy 2018-ban jellemzőek lesznek az átszavazások.

A bizonytalanok 14 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy a Fideszre szavaz, a többi párt ebben a körben még ennél is rosszabbul áll.

Úgy látszik az MSZP nyugdíjaspárttá avanzsált

Závecz Tibor szerint a Fidesz a társadalom minden rétegében a legerősebb párt, kivéve a nyugdíjasok körében, ahol az MSZP-vel fej-fej mellett 24 százalékon állnak.

A Jobbikot a 30 év alattiak és a diplomások támogatják kimagasló arányban: mindkét csoportban 18 százalékon állnak. Szemben az MSZP-vel, akik 3, illetve 10 százalékot produkáltak ezekben a csoportokban. A Fidesz ezekben 26 és 27 százalékot kapott.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »