A Jobbikban látja a megoldást a cigány polgármester

A Jobbikban látja a megoldást a cigány polgármester

A Jobbiktól vár segítséget az egyik baranyai falu cigány polgármestere a bűnözés visszaszorítása érdekében. A közbiztonságról tartott lakossági fórumon a városvezető arról beszélt, hogy már nem bízik a rendőrségben. Úgy látja, csak az ellenzéki párt segítségével lehet javítani a helyzeten. A Jobbik az úgynevezett érpataki modellt vezetné be a többségében romák lakta településen.

Az Ormánság közelében fekvő alig ötszáz fős Sumonyban évente 80-100 bűncselekmény történik. Egy hete a templomba törtek be, a szintetizátort, az erősítőt és a hangfalakat vitték el, de olyan is előfordult, hogy a falu vasútállomásáról az egyik sínpár tűnt el. „Próbáltuk mi, a rendőrök is járnak itt, csak úgy látom, hogy a törvény nem megfelelő itt. Nem hatnak rá az emberekre. Ma megcsinálja a bűncselekményt, holnap szabadlábon van, és nem egy alkalommal csinálták meg, több alkalommal, és ugyanazon személyek csinálják meg, és mindig szabadlábon vannak” – mondta Orsós József, Sumony független polgármestere.

Sumonyban évek óta emelkedik a bűncselekmények száma, ezért a település polgármestere már nem bízik a rendőrségben, a Jobbiktól vár segítséget. „Mi is érdeklődéssel vettük ezt a hírt, információt, hogy cigány származású polgármester a Jobbikban találja a megoldást. Mi a rend pártjaként mindenféleképp segítünk ennek a problémának a megoldásában” – mondta Szőcs Norbert, a Jobbik regionális igazgatója. „Nem akarjuk azt, hogy szaporodjanak az olyan települések, amelyeknek a határába kitűzhetik azt a táblát, hogy ellenséges törzsi terület, ahova belépni tulajdonképpen csak saját felelősségre lehet. Ez a falu, ez a település, a polgármester úr, arra a jó példa, hogy a törésvonal, az nem a cigányság és a magyarok között húzódik. A törésvonal, az a becsületes emberek és a rombolók között húzódik” – vélekedett Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Jobbik az általuk „érpataki modellnek” nevezett program bevezetésében látja a megoldást. Azt ígérik, aktivistáik, ha kell, folyamatosan jelen lesznek, és a bűnözés visszaszorítása érdekében tanácsokkal látják el az önkormányzatot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »