A Jobbik választ vár Hende Csaba lemondásával kapcsolatban

A Jobbik választ vár Hende Csaba lemondásával kapcsolatban

A Jobbik haladéktalanul választ vár arra, hogy miért mondott le a honvédelmi miniszter – közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn.A közlemény szerint azért kíváncsiak erre, mert a helyzet kritikus és „történelmi nyomás” alatt állnak a magyar határok, illetve azért is, mert a honvédség bevetéséről szóló jogszabálytervezet az Országgyűlés előtt fekszik.

„További nyugtalanságra és aggályokra ad okot, hogy az országot sújtó ilyen helyzetben kormányválság alakul ki” – tették hozzá. A válságra utal a Jobbik szerint, hogy „a kormányban sincs közös nevező a határok védelmének kérdésében”.

Hírdetés

Ezért a Jobbik haladéktalanul részletes tájékoztatást vár Hende Csaba lemondásának valódi okairól, hogy az ország védelme érdekében a legfelelősebb és leghatékonyabb álláspontot alakíthassa ki – írta Mirkóczki Ádám, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja.

A Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására felkérte Simicskó Istvánt, aki mostanáig a sportért felelős államtitkári posztot töltötte be.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »