A Jobbik több feltételt is szabott

A Jobbik több feltételt is szabott

A szocialisták nem támogatják az alaptörvény módosítását. A Jobbik ugyanakkor – pártelnökük korábbi támogató nyilatkozata dacára – feltételeket szab az alaptörvény betelepítési kvóta elleni módosításáért cserébe. Ez derült ki Orbán Viktor és Vona Gábor, illetve a miniszterelnök és Molnár Gyula keddi egyeztetésein. Utóbbi a szocialisták tudta nélkül tárgyalt a kormányfővel, ami jókora botrányt robbantott ki az ellenzéki párt soraiban.

– A Jobbik csak abban az esetben támogatja az Orbán Viktor által kezdeményezett alaptörvény-módosítást, ha a kormányfő a betelepítés minden formáját elutasítja, beleértve a letelepedési kötvényt is – ezt jelentette be Vona Gábor Jobbik-elnök a miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatóján. Mint ismert, korábban a Jobbik-vezetés még úgy nyilatkozott: mindenképpen támogatják az alaptörvény módosítását, nem hátrálnak ki mögüle, mert – mint hangoztatták – ez a magyar nemzet érdeke. Vona kedden sikertelennek nevezte az egyeztetést, mondván, nem tudta meggyőzni Orbánt arról, hogy a „letelepedésikötvény-biznisz egy rossz konstrukció”.

A Magyar Idők a kormányfő környezetéből megtudta, hogy Vona Gábor szokatlan módon négyszemközti találkozót kért és a Jobbik későbbi nyilatkozatával ellentétben nem egy, hanem több feltételt is szabott az alaptörvény-módosításért cserébe.

Hírdetés

Orbán Viktor kedden az MSZP elnökével, Molnár Gyulával is tárgyalt az alaptörvény betelepítési kvóta elleni módosításáról. Molnár azonban – az MSZP több, lapunknak nyilatkozó vezetője, elnökségi tagja szerint is – félrevezette párttársait. Úgy tudjuk, Molnár az elnökség ülésén sem jelezte előre, hogy tárgyal a miniszterelnökkel. Sőt a múlt héten közleményében azt írta, hogy csak a magyar társadalom konkrét problémáiról hajlandó vitázni Orbánnal, az alaptörvény-módosításról nem, így el sem megy a találkozóra. Kedden mégis négyszemközt egyeztetett Orbán és Molnár.

Az általunk megkeresett MSZP-sek értetlenül állnak a történtek előtt, sőt úgy tudjuk, a szocialisták sajtóosztályán is zavart váltott ki az eset. Más prominensek arról számoltak be, hogy egyfajta „palotaforradalom készül”, úgy ítélik meg, hogy Molnárnak távoznia kell. Kedden hiába kerestük az MSZP elnökét, valamint Nyakó István sajtófőnököt.

A találkozók után Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár úgy fogalmazott: a kormány minden javaslatot megfontol az alaptörvény módosításával összefüggésben, mert nemzeti ügyként tekint a kérdésre. Elmondta: Molnár Gyula nyilvánvalóvá tette, hogy a szocialisták nem támogatják az alaptörvény módosítását, és nem vesznek részt az azzal kapcsolatos folyamatban. Tuzson tájékoztatása szerint a kormányfő Molnár után Vona Gáborral is egyeztetett, aki újabb javaslatokat tett, egyebek mellett a letelepedési államkötvény megszüntetését kérte. A kormányfő az LMP elnökével is tárgyalna – tette hozzá az államtitkár.

– A magyar kormány célja, hogy elérje: vegyék le a napirendről Brüsszelben a kötelező betelepítési kvótákat – ezt már a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta kedden. Lázár János úgy fogalmazott: az alkotmányos identitás kérdése nem fideszes ügy, hanem Magyarország ügye, a népvándorlás megállításával kapcsolatos küzdelemhez szükség van egy nemzeti konszenzus kialakítására.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »