A Jobbik Papp Réka Kingája

A Jobbik Papp Réka Kingája

Az emlékezetes L. Simon-féle adást (amelyben a jobb sorsra érdemes fideszes képviselő csak statisztaként szemlélhette a ballib kórust) követően a jelek szerint jobban odafigyelnek az ATV szerkesztői, hogy más, hagyományosabb módon emeljék a csatorna nézettségét, mert azóta nem hallottunk olyan beszélgetős műsorról, amely köznevetség tárgya lett volna.

Abban a bizonyos adásban a hazai feministák egyik fő csillaga, bizonyos Papp Réka Kinga celebrálta a show-t. Igaz, társa is volt, de Csuhaj Ildikót mégsem venném egy kalap alá szerkesztő- – akarom mondani újságíró- – társával. Csuhaj Ildikóval kapcsolatban meggyőződésem, ő biztos benne, hogy ami most van, az csupán egy rossz álom, amelyből úgyis hamarosan felébred, és megnyugodva konstatálhatja, hogy még mindig a D–209-es titkos ügynök a regnáló miniszterelnök.

Papp Réka Kinga viszont érdekesebb jelenség, na nem önmagában, hanem azért, mert ő amolyan prototípusa annak a balliberális nőtípusnak, amelyből azért nem kevés létezik szerte a világban, és Magyarországon is szaladgál belőle néhány ezer.

Amerikában ők sivalkodnak Donald Trump ellen, idehaza ők osztják meg egyre indulatosabb kommentekkel ellátva az újabb és újabb 444-es cikkeket, és bezárnák magukat örök életükre saját safe space-ükbe, nem tudni, nem hallani más véleményt, más igazságot, mint az övékét, és ha valahol mégis ellenvéleménybe botlanak, azt azonnal a legmagasabb hangú sikítással hallgattatnák és hallgattatják el. Papp Réka Kinga sem tett mást az ATV-ben: egyre hangosabban dorongolta le az egykori államtitkárt, aki ha szólni merészelt, villámokat szólt a feminista műsorvezető szeme, még jó, hogy a nyelvét nem kezdte el öltögetni a kamerák előtt.

A napokban megérkezett az Echo TV stúdiójába Papp Réka Kinga férfi megfelelője, egy bizonyos Jakab Péter. Őt is ismerhettük már korábbról, na nem mint politikust, szóvivőt, hanem mint önjelölt trollt és bohócot.

A TV2 stúdió­jában egyszer már eljátszotta ugyanazt, amit az Echo TV-ben, és a Magyar Idők szerkesztőségébe is be szeretett volna jutni. Mivel az nem sikerült, jobb híján az őt be nem engedő portaszolgálat emberét pécézte ki magának – nem is annyira – burkoltan azzal fenyegetve, hogy a választások után már nem lesz munkája.

Jakab Péter elsősorban abban hasonlít Papp Réka Kingára, hogy nem tűri más véleményét, még csak hallani sem bírja, ha valaki mást gondol a világról, az pedig, hogy kérdéseket intézzen hozzá egy újságíró (na nem olyanokat, mint amilyeneket Kálmán Olga tett fel Vona Gábornak a kampány idején), neki elviselhetetlen.

Hírdetés

Nyilvánvaló, hogy nagyon rákészült a televíziós szerepléseire, esze ágában sem volt meghallgatni a kérdéseket, csak a saját mondandóját akarta fújni, lehetőség szerint mindig akkor, amikor a műsorvezető is beszél. Gondolatmenete, érvrendszere nem volt, csak trollkodni akart, beszólni, NER-ezni, bűnözőzni, mészárosozni és a többi jobbikos és egyben balliberális varázsigével dobálózni.

Amióta a Jakab Péter-félék a császárok a Jobbikban, azóta kialakult az ő saját safe space-ük, ahol inkább az Alfahír-cikkek a menők, de azért a vloggerkedő Vona Gábor is megosztogat időnként 444-es és indexes írásokat, a hívek pedig követik az egykori vezért. Jakab Péter is megkapta a maga köreiben az elismerést, jól beszólt, jól odamondott, keményet trollkodott. Ennyire képes jelenleg a Jobbik, észérvekre, előremutató üzenetekre már kevésbé. A lényeg, hogy Jakab Péter beszólt, lehet dobni neki a szmájlikat.

Tartok tőle, hogy Jakab Péter nem is akart mást. Neki ennyi volt a célja. Ő és a Jobbik már csak azokat szeretné megszólítani, akiknek ennyi elég. Igaz, hogy van még néhány párt és politikai csoportosulás a baloldalon, akik ugyanerre a rétegre hajtanak, de ebben a mezőnyben ilyen szereplésekkel Jakab Péter erős versenyző. Az olyanok körében biztosan menő, mint az emlékezetes áprilisi kormányellenes tüntetéseken látott jobbikos kemény legény, a nevetségesen homorító, közben a rendőröket gúnyoló jobbikos. Ezekben a körökben valószínűleg Jakab Péter a király.

Még az sem zavarja őket, hogy átvágták őket a kampányban, mint a micsodát a palánkon. Pénzügyileg is (Gyöngyösi Márton maga ismerte el, hogy az ÁSZ-büntetésre kért összeget a kampányra fordították), és a választás előtti üzeneteikkel is. „Legyél a győztes csapat tagja” – harsogták a Simicska-plakátokról, biztos kormányváltást emlegettek, börtönnel riogattak. Jakab Péternél viszont megakadt a lemezjátszó, mert most is azt szajkózta: „Lebontjuk a nemzeti együttműködés rendszerét!”

De a Jobbik lufija már kipukkadt, Vona színleg lelépett, viszont itt hagyta nekünk Jakab Pétert, aki kétségkívül továbbfejlesztette a másik „XXI. századi párt”, a Momentum elnökének újságíró-fegyelmezési stratégiáját, legközelebb talán már ütni is fog, mindenesetre az biztos, hogy mostantól aligha engedik be bármilyen stúdióba is motozás nélkül.

Nehéz eldönteni, mi lenne a jobb: ha Jakab Pétert kivetné magából a saját közege, vagy ha hagynák szépen tovább garázdálkodni, amivel méltó bizonyítványt állít ki magáról és egész közösségéről. Részemről annak örülnék leginkább, ha Jakab Péter mostantól csak Papp Réka Kinga műsorába járna be. Az lenne csak az igazi show!

Teveli Zoltán – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »