A Jobbik küldetése az, hogy „mindenkiben megtalálják a jobbik ént” (összefoglaló)

A Jobbik küldetése az, hogy „mindenkiben megtalálják a jobbik ént” (összefoglaló)

A több száz fős zártkörű, de sajtónyilvános rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Szebeni Szilvia és csapata, Vári-Kovács Péter színművész, valamint a Batsányi Táncegyüttes előadása vezette föl a fő attrakciót, a miniszterelnök-jelölti beszédet.

A kormányváltó erő miniszterelnök-jelöltje mögötti kivetítőn Széchenyi István: Stádium című művéből vett idézet volt olvasható:

Két szóban koncentrálom az egész emberiség jussait: „Szabadság és bátorlét.”

Vona Gábor szónoklata elején felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a félelem országában élnek az emberek, mert a szocialisták katasztrofális 8 évét a Fidesz borzasztó 8 éve követte. Azonban azt ígérte, április 8. után megszűnik ez a légkör. Az ellenzék helyzetét értékelve úgy látja, hogy a baloldali pártok egymást és nem az Orbán-kormány akarják leváltani.

Félszívűek, féleszűek, és azok, akik a Fidesz fizetési listáján rajta vannak, nem fogják tudni leváltani a kormányt

– nyomatékosította szavait. Pártjának azonban van ajánlata arra is, hogy mi történjen a választások után. A miniszterelnök-jelölt hét stratégiai területet jelölt meg, ahol be kell avatkozni.

A pártelnök-kormányfőjelölt szerint ma Magyarországon nincs biztonság, ezért az ezen a területen dolgozó embereket, úgymint a katonákat, rendőröket, tűzoltókat, mentődolgozókat és a többi egyenruhás állományt anyagilag is meg kell becsülni. A terrorizmus kérdését érintve leszögezte: a kerítés állni fog, de ők hírverés és propaganda nélkül fogják megakadályozni a letelepítéseket. Élesen kritizálta Orbánékat, akiket Altusz Kristóf helyettes államtitkár leplezett le. Azt is hangsúlyozta, a letelepedési kötvényeket nem a magyar emberek adójából, hanem Rogán Antalék magánvagyonából kell majd visszafizetni.

A demokrácia területére áttérve közölte: pártfüggetlen embereket kell az állami szervek élére állítani, illetve azt is megígérte, kormányra kerülve nagyvonalúak lesznek az ellenzékkel szemben is.

„A korrupció nem vadhajtás, hanem Orbán Viktor virága” – vázolta Vona, aki szerint ha a magánvagyont kell elvenni, akkor Orbán kommunista, ha a közvagyont, akkor pedig kapitalista. Az ellenzéki vezető szerint pártja – ellentétben a Fidesszel és az MSZP-vel – ellenzékben is kívül maradt a korrupt rendszeren, ezért ők igenis képesek megvalósítani a korrupció elleni fellépést. Ismét megígérte a Korrupcióellenes Ügyészség felállítását, illetve a lex Lúdas Matyi törvénycsomagot. Amellett is hitet tett, hogy a cigányság integrációját meg kell valósítani, nem pedig ellopni az arra szánt pénzt.

Hírdetés

Magyarország Vona szerint akkor lesz versenyképes, ha az azt adó területeken, így az oktatásban, az egészségügyben, az innovációban is sikeres. Ezért ezekben a témákban azonnali lépésekre van szükség. A nyugdíjakat a Jobbik-elnök szerint differenciáltan kell emelni: az alacsonyabb nyugdíjak százalékban is magasabb emelést kapjanak, valamint a hölgyek mellett a férfiak számára is lehetővé kell tenni, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. Megígérte: a családtámogatási rendszert megtartják, sőt, tovább bővítik, és a kormányfőjelölt fontosnak nevezte, hogy ugyanazért  munkáért a hölgyek is ugyanakkora fizetést kapjanak, mint a férfiak.

„Azok az emberek, akiknek az országot a hátukon kellene vinni, elhagyják, mert fullasztó a légkör, de a kormánynak erre nincs válasza – hangsúlyozta Vona Gábor. – Még annyit sem mondanak, hogy ez nekik fáj” – tette hozzá. Vona szerint Orbán örül az elvándorlásnak, mert kevesebb a kritikusa. A Jobbik viszont mindent elkövet ennek megfordítására: béruniós kezdeményezésük is arról szól, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson; a devizahitel-válságot felvételkor érvényes árfolyamon történő átváltással orvosolnák; évente 10 ezer új és 10 ezer felújított bérlakással pedig ugyancsak azt segítenék elő, hogy a magyar emberek idehaza boldogulhassanak.

Vona diplomatákkal folytatott beszélgetésekre hivatkozva úgy vélte, Orbánt Nyugaton diktatórikus, megbízhatatlan embernek tartják a diplomaták. „Csak Keleten tartják megbízhatónak: le kell fizetni és bármivel megbízható” – mondta Vona nagy derültséget kiváltva. A kormányváltó párt vezetője ésszerű diplomáciát ígért: részvétel az EU jövőjéről szóló vitákban, és stratégiai együttműködés a V4-ekkel. Úgy vélte továbbá, hogy Orbánnak és Szijjártónak a határon túli ügyekben – mint például a kárpátaljai magyarok helyzete vagy a székelyek autonómiája – kellene keménynek lennie. A nagyhatalmakkal szemben pedig egyensúlyra kell törekedni, de a maradék szuverenitásunkat, mely

a legnagyobb kincs, amit az őseinktől kaptunk,

meg kell őriznünk.

Orbán a „nemzet” és a „polgár” szavakat Vona szerint lejáratta, hogy ezek igazi tartalmát visszaadják, új kiegyezést ígért. Úgy vélte, ha múltban élünk, akkor csak fájó sebeket találunk, míg ha a jövőben hiszünk, akkor sikeresek lehetünk. A pártvezető büszke a Jobbikhoz tartozó emberekre, mert nemzeti rétegpártból nemzeti néppárttá tudott válni, és ezért most ők a kormányváltó erő.

Vona azt mondta, készen állnak arra, hogy az ország szekerét egy új, jó irányba tolják. Ennek érdekében el kell zavarni az „izgága, bajkeverő főnököt”, aki rossz légkört teremt. Orbánnal ellentétben Vona úgy véli, az ember alapvetően jó, ezért a Jobbik küldetése az, hogy mindenkiben megtalálja azt a bizonyos

jobbik ént,

és így tegyék győztessé az országot.

Az impozáns évadnyitó rendezvény a Szózat és a Székely himnusz eléneklésével zárult.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »