A Jobbik inkább adjon át díjat Horn Gyuláról elnevezve, az való nekik! – Pongrátz András nyílt levele

A Jobbik inkább adjon át díjat Horn Gyuláról elnevezve, az való nekik! – Pongrátz András nyílt levele

Pongrátz András ’56-os szabadságharcos az alábbi, Jobbikhoz írt nyílt levelet juttatta el a Kuruc.info szerkesztőségéhez:

„Nektek kell átvenni azt a szellemiséget, azokat az eszméket, amiért ’56-ban olyan sok bajtársunk halt meg. Nektek kell tovább vinni! Tietek a jövő!”

– könnyeivel küszködve mondta ezt Gergely bátyám még 2003-ban a Jobbik zászlóbontó gyűlésén.

És most azok az emberek, akik akkor felállva tapsoltak, azok most együtt tüntetnek, együtt tesznek esküt, együtt ripacskodnak a köztévé épületénél azoknak jogutódaival és szellemi örököseivel, akik ellen mi 1956-ban fegyvert fogtunk.

Hírdetés

Mérhetetlen szomorúsággal tölt el az, hogy milyen mélyre juttatták azt a pártot, amelyben szegény bátyám a jövőt látta. Vona, Sneider, Gyöngyösi – ehhez nem volt jogotok! Szégyelljétek magatokat!

Határozottan felszólítalak benneteket, hogy bátyám nevét többet szátokra nem merjétek venni, ne merjetek az ő örökségére hivatkozni, mert nagyon messze kerültetek ti tőlünk. Ti a kommunista Nagy Imre szobráért aggódtok, miközben most már nem is titkolva Gyurcsánnyal meg ki tudja még milyen liberálisokkal és kommunistákkal paroláztok.

És így akartok korábbi tiltakozásom ellenére ismét Pongrátz Gergely-érdemkereszteket átadni? Ez a párt nem méltó rá, hogy a bátyám nevével fémjelzett érdemkeresztek odaítéléséről döntsön, a jövőben inkább adjon át díjat Horn Gyuláról elnevezve, az való nekik!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »