A Jobbik, azaz a magyar politika lezüllése

A Jobbik, azaz a magyar politika lezüllése

A magyar közélet 2001-2002 óta folyamatosan hanyatló pályán van. Demokráciánk közpolitikai és kormányzati teljesítményének ugyanekkortól datálódó folyamatos alászállása nem elválasztható a közélet minőségének hasonlóan meredek romlásáról, a kormányzati eredményesség a politikai kultúrától. A liberális demokráciák fölényét mutatja minden más politikai berendezkedéssel szemben, hogy az ország, amelyik nem képes fenntartani és javítani a közéletének és politikai kultúrájának minőségét, az óhatatlanul elszenvedi a kormányzati hozzá nem értést is: a liberális demokrácia züllése visszaüt rá. Miközben nehéz jól művelni, nehéz tőle megszabadulni is, mert minden ilyen kísérlet egy ország alászállását fogja eredményezni. A liberális (korrigált, nekem kedvesebb formájában: a polgári) demokrácia a hatékony kormányzati politika egyensúlyi kerete, garanciája. Nincs királyi út hozzá, de ki sem vezet belőle ilyen. Orbán nagy bánatára, és mindannyiunk okulására.

A Fidesz párját ritkítóan züllött kormányzata és a liberális demokrácia elleni hadjárata olyan tipikusan parvenü gesztusok az európai civilizáció ellen, amilyen csak egy régóta kudarcos, irigységétől és bosszúszomjától megszabadulni nem tudó politikai kultúrában válhatott milliókat megmozgató politikai akarattá. Ahogy az elszabadításához is hasonló minőségű emberekre volt szükség. Az a tény, hogy a Fidesznek az utóbbi fél évben napvilágot látó “botrányok” (valójában a működési logikáját jelző tények) ellenére még mindig van 1,5-1,8 millió biztos szavazója, semmi jót nem árul el a magyar politikai kultúra mélyrétegeiről, és súlyos feladatot jelent bármilyen későbbi európai típusú kormányzat számára.

A Jobbik színvonala — amely ahhoz képest, hogy mondjuk 15 éve kis jóindulattal még beszéltek, emberi hangokat hallattak a magyar politikában — a kutyák vonításáéhoz hasonlatos. Hiába akarja a Jobbik elnöke középre vezetni és “a Nyugat felé fordítani” a pártját, ha ez a közép vevő erre a vonításra, és az a Nyugat az EU degenerálódásának következő jeleként még a végén vevő lesz a poszthitleráj appeasement (megbékítő) politikájára. Ugyanakkor a Jobbik semmi más, mint logikus folytatása az intoleráns, nagyszájú pesti liberalizmusnak, az inkompetens Medgyessy-Gyurcsány érának és Orbán rablóhadjáratának. Ezek a momentumok ölték meg a közbeszédet, úgy hogy mára már nem kíváncsi senki sem a beszédre — a politika és a parlamentarizmus par excellence médiumára –, csak az agresszióra, az idegengyűlöletre, a féleszű populizmusra, a könnyű álmokra és szédelgésre. Ezek a momentumok ölték meg a nemzetet, amely — a tévedések elkerülése miatt — ma sokkal inkább fikció, mint a 19. század eleje óta bármikor. És ezek a momentumok emelték fel a Jobbikot, amely a liberális demokrácia ellenségeként a kormányzati és közpolitikai hanyatlás szükségképpen újabb fázisát hozza el, ha tényleg hatalomra kerül.

Ahol olyan emberek lehetnek egymás után vagy párhuzamosan a haza bölcsei, mint Horn Gyula, Kovács László, Lendvai Ildikó, Kövér, Orbán és Harrach (felsorakozik Vona), az ilyenek képezhetik egy nép közéleti tudását és önmagáról alkotott képét, és egyszersmind könnyedén halomba ölhetik a nemzet korábbi mítoszait és eszményeit, ott nagyon-nagyon súlyos bajok vannak. Ott a Jobbik csak a jól megérdemelt sírkő egy dolgos élet után. Félő, a magyar demokrácia és közpolitika olyan válságban van, amelyből nincsen ebben a pillanatban kifelé vezető út, és e válság jelentőségét sem látjuk még egészen pontosan. Igaz, kevesen is akarják. A Hahn-Hahn grófnők egyik szemük simogató pillantását a saját törzsükre vetik, a másik szemük meg vak (kb. Esterházy).

 


Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »