Az Apple indokolatlan pénzlevonásai a hírek szerint mintegy kétmilliárd forinttal rövidítették meg átmenetileg a magyar ügyfeleket, és bár van, aki már visszakapta a pénzét, számos esetben a bank nem utalta vissza rögtön az összegeket, hanem „egyeztetésekbe kezdett” az egyértelmű dolgokról
– hívta fel a figyelmet a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője, a Gazdasági bizottság Fogyasztóvédelmi albizottságának elnöke hétfői közleményében.
A párt alelnöki tisztségét is viselő Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta:
"Követeljük, hogy az MNB figyelemfelhívásának megfelelően mindenki azonnal kapja vissza a pénzét, késés esetén a jegybanki alapkamatnak megfelelő késedelmi kamattal együtt!"
"A kormánytól pedig olyan szabályozást várunk el, amely hasonló esetekben 24 órán belüli megoldást nyújt minden érintett számára. Mert lehet, hogy a pár ezer vagy tízezer forintos összegek egy multicég kasszájában nem is érzékelhető tételek, de a magyar családok és ügyfelek számára ezek az összegek átmenetileg sem szabadna, hogy hiányozzanak a kasszából" – érvelt a jobbikos politikus, bírálva az Orbán-kormányt.
A pénzügyek fegyelmezett rendezését pedig ne csak a polgároktól várják el, hanem a nagy cégektől és a pénzintézetektől is!
– emelte ki végül a bankokkal szemben kritikus Z. Kárpát Dániel.
A Jobbik politikusa a Facebookon is elégedetlenségének adott hangot a kérdés kapcsán.
Z. Kárpát emlékeztetett,
egy hiba következtében a magyar ügyfeleknél június 26-án 18-20 óra között mintegy 780 000 jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben!
(Címlapkép: Apple-logó. MTI/EPA/John G. Mabanglo)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »