Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon Bács-Kiskun vármegyében.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1332-en lépték át a vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint.
A 441-es főút 27-es kilométerénél alig egy órán belül két száguldozó sofőrt is bemértek a rendőrök február 6-án. Egyikük 102 km/órával, a másik pedig 113 km/órával ment a megengedett 50 helyett. Ők 140 ezer illetve 210 ezer forintos bírságra számíthatnak – írja a police.hu.
A vármegyében egy hét alatt 41 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyben négyen sérültek meg, és egy ember életét vesztette. A rendőrök 26 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Közülük öten okoztak balesetet.
A kiskunhalasi rendőrök múlt héten őrizetbe vettek egy 54 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint elkötött egy autót. A tulajdonos az utcán parkolt le, és látótávolságban munkálatokat végzett, ám az indítókulcsot véletlenül a jármű ajtózárjában hagyta. A gyanúsított ezt észrevette, beleült a kocsiba és elhajtott. A sértett azonnal hívta a 112-es segélyhívót, így a rendőrök az autót rövid időn belül megtalálták. A sofőrt igazoltatták, és ekkor az is kiderült, hogy a férfit még 2018-ban véglegesen eltiltották a vezetéstől. Elmondása szerint a nyitott, őrizetlenül hagyott autót a rendőrségre akarta bevinni azért, hogy „jó pontokat szerezzen”. A helybélit jármű önkényes elvétele és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettével gyanúsítják.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »