2025. 08. 24.
A jemeni húszi lázadók “nagy valószínűséggel” először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A tájékoztatás szerint a Jemenből indított lövedék több kisebb robbanótestet tartalmazott, amelyek becsapódáskor léptek volna működésbe. “Ez az első eset, hogy ilyen típusú fegyvert indítottak Jemenből” – áll a közleményben, amelyben hozzátették: az izraeli légvédelem képes az ilyen támadások kivédésére.
A jemeni húszik péntek este közölték, hogy a tel-avivi nemzetközi repülőteret vették célba.
Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a rakéta még a kijelölt cél elérése előtt szétesett, roncsai a repülőtér közelében csapódtak be.
Az ENSZ álláspontja szerint a kazettás lövedékek bevetése ellentétes a nemzetközi humanitárius joggal, mert a levegőben szétnyílva számos kisebb robbanótöltetet szórnak szét, amelyek aztán nagy területen csapódnak be, és a harcok lezárultával is komoly veszélyt jelenthetnek a lakosságra. Jogvédő szervezetek felidézték, hogy Irán Izrael elleni júniusi válaszcsapásaiban szintén alkalmazott hasonló fegyvereket.
Izrael a támadásra válaszul vasárnap légicsapásokat mért a jemeni fővárosra, Szanaára. Az izraeli hadsereg közlése szerint a bombázás egy katonai komplexumot, két erőművet és egy üzemanyagraktárt ért. Helyi lakosok arról számoltak be, hogy az izraeli légierő rakétabázisokat is célba vett. A városban erős robbanások hallatszottak, lángokat és füstoszlopokat lehetett látni. A húszik közölték, hogy az izraeli támadásnak két halálos és 35 sebesült áldozata van.
Az Irán támogatta jemeni húszi lázadók a gázai háború kirobbanása óta többször indítottak rakétákat Izrael felé, amelyek többségét az izraeli légvédelem megsemmisítette. Izrael rendszeresen válaszcsapásokkal reagál a húszi felkelők támadásaira.
MTI
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »


