A jemeni ellenállás új hazai fejlesztésű rakétákat kezdett gyártani (képek)

A jemeni ellenállás új hazai fejlesztésű rakétákat kezdett gyártani (képek)

A jemeni Ansarullah mozgalom bejelentette, hogy új haza fejlesztésű rakéták és pilóta nélküli repülőgépek gyártásába kezdett. Ilyen például a ,Quds-1,, típusú szárnyas ballisztikus rakéta.

A mozgalom szóvivője szerint három hazai fejlesztésű pilóta nélküli robotrepülőgép gyártását is elkezdték, ezek pedig a ,,Samad-1,, a ,,Samad-2,, és a ,,Qasef,,.

Hírdetés

A bemutató ünnepségen a jemeni védelmi miniszter elmondta, hogy országa magas szintet ért el a katonai technológia terén és ehhez belső tapasztalatokat használtak fel. A miniszter szerint Jemen fájdalmas jövőt fog biztosítani ellenségei számára. Ez nem is áll messze a valóságtól, hiszen az új fajta jemeni fegyvereket már több helyen is bevetették a szaúdi repülőterek és más célpontok elleni támadások során.

Szaúd Arábia már 2015-ban kezdte a Jemen elleni katonai agressziót , ám céljai közül eddig semmit se tudott megvalósítani. A cél pedig a jemeni ellenállás, de főleg az Ansarullah mozgalom megtörése lett volna, akik nem engedik, hogy az országot a szaúdi báb Abd Rabbuh Mansour Hadi irányítsa.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, Iran Press


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »