A jegybank elnökének védőügyvédje továbbra is az eljárás megszüntetését szorgalmazza

A jegybank elnökének védőügyvédje továbbra is az eljárás megszüntetését szorgalmazza Tilajcsík Dóra2024. 12. 03., k – 16:42

Specializált Büntetőbíróság annak ellenére sem állította le a jegybank elnöke ellen folyó eljárást, hogy a védelem elévülésre hivatkozva annak megszüntetését kérte. Mularčík szerint az illetékes bíró, Milan Cisarik lépései teljesen váratlanok és egyáltalán nem szokványosak.

Peter Kažimír védőügyvédje felidézte, hogy korábban elfogultság miatt már kifogást emeltek az érintett bíróval kapcsolatban, de Ondrej Mularčík azt se felejtette el megemlíteni, hogy sajtóinformációk szerint úgy hírlik, Milan Cisarik egyenesen az Európai Unió Bírósága elé kívánja vinni a jegybankelnök ügyét. Mularčík pedig azt is tudni véli, Cisarik arra hivatkozhat, hogy „az áfával való illegális machináció az Európai Unió pénzügyi érdekeit is sérti“.

Hírdetés

Mularčík egyúttal közölte, nem lát okot arra, hogy az ügyet egészen Luxemburgig vigyék.

A védőügyvéd sajtótájékoztatóján arra is kitért, hogy Lenka Wittenberger és Daniel Čech vallomásai egyáltalán nem egyeznek a koronatanú, František Imrecze által elmondottakkal.

Kažimírt azzal vádolják, hogy még pénzügyminiszterként többször azt kérte František Imreczétől, a Pénzügyi Hatóság volt vezetőjétől, hogy egyes cégek soron kívül kapják meg az adó-visszatérítést, összességében több mint 3 millió eurót. Ennek fejében 48 ezer euró kenőpénzt adott át Imreczének. Kažimír a tárgyalás elején visszautasította az ellene felhozott vádakat, ártatlannak vallotta magát, az eljárást pedig törvénytelennek nevezte. Kijelentette, soha semmilyen adózási ügyet nem befolyásolt, és nem adott át pénzt Imreczének, aki az ügyben beismerő vallomást tett.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »