A járvány ellenére készülnek illatosék a bodrogkeresztúri "csodarabbi" sírjához – a polgármester tiltással, Slomó kollégája könyörgő levéllel próbálja megakadályozni

A járvány ellenére készülnek illatosék a bodrogkeresztúri "csodarabbi" sírjához – a polgármester tiltással, Slomó kollégája könyörgő levéllel próbálja megakadályozni

Vasárnap este, a héber naptár szerinti Ijár hónap harmadik napján kezdődött a bodrogkeresztúri "csodarabbi" halálozási évfordulója. A "neves napra" évek óta zarándokok ezrei érkeztek a tokajhegyaljai településre, hogy a "csodarabbi" sírjánál imádkozzanak. Az idei évben a koronavírus-járvány miatti intézkedések azonban nem teszik lehetővé, hogy a zarándokok a sírhelyhez járuljanak – derül ki a zsidó.com helyesírási hibáktól hemzsegő cikkéből.

Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr község polgármestere ezekre a napokra különleges rendeletet léptetett érvénybe, mely szerint a településen csak ott lakók tartózkodhatnak, illetve a 15 km-es körzetben lakók léphetnek be, bevásárlás céljából. A polgármester rendelete az egész ország területén jelenleg is érvényben lévő kijárási tilalmat egészíti ki, mivel úgy tűnik, hogy a számos tiltás és rendelet ellenére, néhány kisebb zarándokcsoport készül a sírhelyhez látogatni.

Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője a helyzetre való tekintettel kiadott egy állásfoglalást, mely felhívja a zarándokok figyelmét arra, hogy mennyire fontos a rendelet betartása, és hogy egy esetleges látogatás milyen vallásjogi tiltásokba ütközik.

Ebben egyebek mellett ezt írja:

A járvány a mai napig nem csillapodott, számos szerettünket, értékes embereket, elragadva közülünk, hiányukat Izrael egész házanépe gyászolja.

Mindeközben fülünkbe jutott az a megdöbbentő hír, hogy sokan a csapás és az egyértelmű tiltás ellenére, felkeresni készülnek szent Mesterünk nyughelyét!

Hírdetés

EZÉRT KÖTELESSÉGÜNK FELHÍVNI MINDEN TESTVÉRÜNK FIGYELMÉT, HOGY NE TEGYÉK EZT!

A közlemény arra mutat rá, hogy az emberi élet megmentése a zsidó vallásjog legfontosabb törvényei közé tartozik, illetve, hogy minden zsidó ember kötelessége az adott ország törvényeit elfogadni és betartani.

Egy esetleges törvénybe ütköző látogatás nem csak értelmetlen ájtatoskodás, de felesleges negatív indulatokat szülhet a magyar lakosság körében:

Ezeket a rendeleteket figyelmen kívül hagyni és ezek ellenére a sírhelyhez látogatni tehát nem csak súlyos bűn, de Isten szent nevének meggyalázását, a zsidó nép elleni gyűlölet felizzítását is eredményezi, melytől tartózkodni szent kötelességünk és amelytől az Ég óvjon mindannyiunkat. Ez a Magyarországon lakó zsidó közösség szempontjából különösen veszélyes és nemkívánatos, hiszen mindennapjaink békés együttélését veszélyezteti a többségi társadalommal.

A rabbinátus közleménye végén rámutat, hogy a "csodarabbi" érdemében való ima és jócselekedet, nem csak a nyughelynél, de bárhol rendkívül magasztos és dicséretes.

Ez a csodálatos esemény marad el idén – talán:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »