„Minden japán katona felkészült a halálra, de felderítő tisztként én azt a feladatot kaptam, hogy gerilla hadviselést folytassak és maradjak életben, amíg csak lehet.” A Japán Császári Hadsereg egykori katonája Onoda Hiroo egy, az ABC-nek adott 2010-es interjúban, így indokolta meg, hogy hazája kapitulációja után miért „túlórázott” csaknem 30 éven keresztül a dzsungelben. Onoda 47 éve, 1974. március 9-én tette le a fegyvert.
Miután az amerikaiak második atombombája 1945. augusztus 9-én a földdel tette egyenlővé Nagaszakit, Japán számára véget ért a második világháború. Onoda Hiroo azonban másként gondolkozott, és kis csapatával úgy határozott, hogy harcol és kitart, amíg az lehetséges.
Onoda finoman szólva túlteljesítette a feletteseitől kapott parancsot, igazi maximalistaként 29 évet ráhúzott a második világháborúra és csak 1974-ben volt hajlandó letenni a fegyvert.
A különleges képzést kapott Onoda hadnagy 1944 decemberében foglalta el állomáshelyét a Fülöp-szigeteki Lubang szigetén. Azt a feladatot kapta, hogy egységével gerillaharcot folytatva az ellenség utánpótlását támadja.
Az amerikaiak 1945 februárjában érkeztek a szigetre és fokozatosan felmorzsolták az ott állomásozó japán haderőt. Onoda három bajtársával a dzsungelbe húzódott vissza és onnan folytatta a harcot.
A japán kapituláció után az amerikaiak repülőgépeikről röpcédulákat szórtak le, amelyekben tájékoztatták az elszigetelt japán egységeket a világháború végéről. Onoda nem hitt a szórólapoknak, egyszerű átverésnek tekintette őket és csapatával a megadás helyett a vadont választotta.
Banánon, kókusztejen és a helyiektől ellopott marhák húsán éltek, és ha úgy adódott, akkor fegyveres tűzharcba keveredtek a helyi rendfenntartó erőkkel.
1949-ben a szenzációs négyes egyik tagjának elege lett az egyhangú diétából és az őket körülvevő zöld pokolból, és feladta magát. 1954-ben a triumvirátusra redukálódott rambókat újabb veszteség érte: egy razzia során a rendőrök lelőtték egyik bajtársukat.
Hosszú szünet következett, majd 1972-ben Onoda az utolsó társát, Kozuka Kinsicsit is elvesztette egy tűzharcban. A két, ötvenes éveiben járó magányos szamuráj, a majd harmincéves parancsnak engedelmeskedve épp a helyiek rizskészletét akarta felgyújtani, amikor rajtuk ütöttek.
Onoda egyszemélyes háborújának végül egy fiatal japán kalandor, Szuzuki Norio vetett végett. Szuzukinak sikerült kapcsolatot teremtenie a felfegyverzett remetével. Az első találkozásuk azonban majdnem tragédiával végződött, ugyanis a rendkívül bizalmatlan Onoda le akarta lőni, ahogy később nevezte, a „hippi srácot”.
A rászegezett puskától Szuzuki először lefagyott, majd egy rendkívül teátrális, de hatásos mondattal oldotta fel a kellemetlen helyzetet: „Onoda-szan – kezdte –, a császár és a japán emberek aggódnak érted.”
Nem tudni, hogy a japán emberek vagy a császár említése volt-e nagyobb hatással Onodára (múltját és neveltetését tekintve talán az utóbbi), de a vén szamuráj nem húzta meg a ravaszt, összebarátkozott Szuzukival, akinek kikötötte, hogy csakis abban az esetben hajlandó magát megadni, ha erre felettesétől parancsot kap.
A japán hatóságok elindították a keresést és csakhamar ráakadtak Onoda egykori parancsnokára, a Japánban könyvesboltosként ügyködő Tanigucsi őrnagyra. Miután Tanigucsi parancsát megkapta, Onoda Hiroo letette a fegyvert. 1974. március 9-én végre számára is véget ért a második világháború.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
